Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. június 01. vasárnap Tünde napja van.
Mesék a múltról (május 15.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2024-05-15

Köszöntöm a hallgatókat és főként azokat kérem, hogy nagyon figyeljenek a mai adásra, akik szívesen hallgatják a Lakihegy Rádió egyik népszerű műsorát, amelynek címe: „Slágeremlékek, emlékezetes slágerek”. Mai főszereplőnk ugyanis ennek a kitalálója és készítője, egykori rádiós kollégám, Tari Viktor. Néhány nappal ezelőtt múlt 54 esztendeje, hogy rabul ejtette a Bródy Sándor utcában működő intézmény…Nem véletlenül használtam a „rabul ejtette” kifejezést, mert a rádiózást nem lehet abbahagyni – mindkettőnk élete jó példa erre (jómagam 1972-ben kezdtem). Érdekesség, hogy az eltelt évtizedekben dacára annak, hogy mindketten nagyon sok műsorban nagyon sok kollégával dolgoztunk együtt – egymással soha nem találkoztunk a stúdiók valamelyikében. Természetesen a folyosókon gyakran elmentünk egymás mellett, ismertük egymást, de az éterben mindig másfelé vezetett az utunk. Ez talán annak is köszönhető, hogy ő jobbára a Petőfin szerepelt zenei szerkesztőként, én a Kossuthon riporterként, majd szerkesztő-riporterként, végül felelős szerkesztőként. Utólag megvallom: műsorkészítőként néha nagyon vágytam olyan stílusú zenékre, mint amilyeneket Viktor válogatott és ma is válogat össze, de a Kossuthnak megvoltak a maga zenei szerkesztői, nem lehetett csak úgy válogatni. Az volt a hivatalos álláspont, hogy a Kossuth a „komoly”, politikai adó, a Petőfi pedig a szórakoztatásé, a könnyedébb stílusé (a komolyzenei műsoroknak pedig a Bartók Rádió volt a gazdája). A Magyar Rádióban töltött évtizedeknek egyforma volt mindkettőnk számára a vége: jött egy liberális elnök, egy bizonyos Such György, aki – rengeteg más rádióssal együtt – ránk sem tartott igényt. Sohase felejtem el: amikor a Vasárnapi Újság szerkesztőségébe jött bemutatkozó látogatásra, többek között kifejtette: az embernek legkésőbb öt évente munkahelyet kell váltania, mert ha nem teszi, azzal azt bizonyítja, hogy nincs „piaci értéke”. Romboló működése szerencsére csak egy cikluson át tartott – nyugodtan elfelejthetjük, mint ahogy – sajnos – azt a fajta rádiózást is, amit Viktorral műveltünk, nyugodtan mondhatom: átéltünk, mert mindkettőnknek ez volt az élete és ez ma is. Ennyit bevezetésként – jöjjenek velünk a számunkra igazi rádiózás világába, amelyhez a zenéket természetesen Tari Viktor válogatta, Máris szól az első szám… 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

A Gastland M0 Étterem, Hotel, és Konferenciaközpont Budapest közelében az M0-ás autóút 19. kilométernél a Csepel, Szigetszentmiklós lehajtónál található. A hotel 40 légkondicionált, tv-vel, telefonnal, minibárral felszerelt szobával rendelkezik. A szállodához tartozó Frézia a’la carte étteremben és az önkiszolgáló „All you can eat” étteremben magyaros és nemzetközi ételekből választhatnak.

A szálláson és a vendéglátáson kívül különböző méretű rendezvénytermekkel rendelkezünk, ahol 10-200 főig biztosítunk helyet céges rendezvényeknek, konferenciáknak, családi eseményeknek, esküvőknek.

https://www.gastlandhotelek.hu/hu/m0/

https://www.gastlandbisztrok.hu/hu/m0/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink