Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina napja van.
Két fontos dátumra hívják fel a figyelmet 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

SMS-ben, levélben vagy elektronikus úton is kérhető az adóbevallás tervezet.

2024/03/14 - 16:17

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal most is elkészíti a bevallást a magánszemélyek és a vállalkozók számára, ez idén több mint 5 millió 600 ezer embert érint, mondta el rádiónknak Salgó Attila, a NAV Pest Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense. Hozzátette, az ügyfélkapuval rendelkező térségi és szigetszentmiklósi lakók is elektronikus úton kaphatják meg az adóbevallás tervezetet, amely március 15-e után már elérhetővé válik saját webes tárhelyükön. Kiemelte, az ügyfélkapuval nem rendelkezők esetében az a legegyszerűbb és legnépszerűbb módja, hogy sms-ben kérik az ügyfelek a bevallás tervezetet a 06-30-344-4304-es telefonszámon. Ebben az esetben az SZJA rövidítést, az adószámot és a születési dátumot kell elküldeni. Továbbá levélben is meg lehet kérni a Nemzeti Adó – és Vámhivataltól. Ezeknek a határideje március 18-a.

A Süss fel Nap! című reggeli műsorban készült teljes interjú itt meghallgatható:

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Fedezze fel velünk a Bornegyedet - igazi borélmény Budafokon!
Budapest Bornegyedében számtalan neves pezsgőkészítő cég és borászat található. Az impozáns pincékben a borászatok mellett vendéglátóhelyek, látványos képzőművészeti és helytörténeti kiállítások is várják a látogatókat. Borkóstolók, gasztronómiai programok, vezetett pinceséták, koncertek és megannyi kulturális program részesei lehetnek a vendégeink.
Éljük át együtt a pezsgő borkalandot minden hónap első szombatján Budapest Bornegyedében, Budafokon!

Bornegyed - Budafok-Tétény

Facebook

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink