Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina napja van.
Étellel és tárgyi adományokkal is készültek
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Sikeres volt az év első ételosztása Szigetszentmiklóson.

2024/02/01 - 14:37

A Szigetszentmiklósi Nagycsaládosok Egyesülete 13 éve szervezi a melegétel osztást. Idén január 27-én volt az első ilyen alkalom, a Baptista Imaháznál felállított sátorban várták meleg teával és gulyáslevessel az érdeklődőket, írja a város hivatalos közösségi oldala. 350 adag gulyáslevest osztottak ki ezen a napon, amit a Baptista Gyülekezet közössége készítette el, a kenyeret, evőeszközöket és a meleg teát a SZINE tagjainak adták, valamint az étel kiosztásában is segédkeztek. Az ételosztás mellett, vastag, téli kabátokat és játékokat helyeztek ki elvitelre, ezzel is segítséget nyújtva a rászorulóknak. „A mai nehéz gazdasági helyzetben fontosnak tartjuk ezt a figyelmességet, mellyel a rászoruló embertársainkat tudjuk támogatni. Mert adni jó!” – vallja az egyesület elnöke Dejczőné Juhász Katalin. Egyúttal felhívták a figyelmet a következő melegétel osztásra, melyet február 24-én tartanak a szigetszentmiklósi Baptista Imaháznál.

Kép forrása: Szigetszentmiklós város hivatalos közösségi oldala

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!

A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.

Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.

- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia

A Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?

További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631

Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink