Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. július 13. vasárnap Jenő napja van.
Több okból ünnepeltek 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

A Szigetszentmiklósi Magyar Finn Baráti Kör is megünnepelte a Magyar Kultúra Napját.

Január 26-án, pénteken a Városi Könyvtár és Közösségi Házban, a Magyar Finn Baráti Kör számára 1992 óta hagyománnyá volt programot ismét megtartották, illetve S. Becz Pál író emléktáblájánál is koszorúztak. Soltiné Radnics Magdola titkár rádiónknak elmondta, a Magyar Finn Baráti Kör alapító elnöke, Dr. Becz Miklós, S. Becz Pál fia volt, ezért fontosnak tartják, hogy minden évben méltó módon emlékezzenek meg róla. Hozzátette, verseit halála után 7 kötetben adták ki, Kiemelte, egy-egy kötet kiadása után, Magyar Finn Baráti Kör tagjai is megismerkedtek a könyvben olvasható versekkel és novellákkal, 2015-ben pedig egy emlékestet is szerveztek S. Betz Pál részére.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Porsche Inter Auto Hungaria

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink