Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. október 20. hétfő Vendel napja van.
MOZAIK - közérdekű és szolgáltató műsor (január 21.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2024-01-21

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm a figyelmüket, a XVI. évfolyam 3. számának szerkesztő-műsorvezetője, Haeffler András vagyok. Január 22-én, a Magyar Kultúra Napján - egészen helyesen: az ”A Magyar Kultúra Napján”, hiszen a névelő is hozzátartozik az elnevezéshez - három személyiséget kell megemlítenünk: Kölcsey Ferencet, Madách Imrét és Petőfi Sándort. Kölcsey Ferenc Szatmárcsekén ezen a napon öntötte végső formába nemzeti imánkat, a másik két irodalmi nagyságunk pedig januárban született. Szigetszentmiklóson a Városi Könyvtár és Közösségi Ház színháztermében 18 órától ünnepi műsorral emlékeznek meg a jeles napról. A magyar kultúra méltatása olyan téma, amivel mindenki szívesen foglalkozik, mert a kifejezés és ami mögötte van, a Magyar Kultúra, így, nagy betűvel írva, a beszédben hangsúlyosan kiejtve, hozzátartozik – hozzátartozna – minden, magát magyarnak valló emberhez. Büszkék lehetünk rá, mert különleges, egyedi, erősen ránk jellemző. Nem csak találmányokban, tudományokban, hanem a kultúrában is kiemelkedő eredményeket tettünk és teszünk le minden bizonnyal a jövőben is az emberiség nagy, képzeletbeli közös asztalára. Igaz, vannak, akik nem képesek megérteni az emiatti felemelő érzést – nem tudják, miből rekesztik ki saját magukat, legyen ez az ő gondjuk.  Maga az ötlet, hogy legyen külön, kiemelt napja a magyar kultúrának, Fasang Árpád zongoraművész, karnagy, a Magyar rádió egykori zenei rendezője fejében fogant meg a nyolcvanas évek közepe táján és 1989-ben valósult meg először – azóta a Himnusz születésnapjával együtt tartjuk meg. Maradjon így mindaddig, amíg magyar él a Földünkön - igaz, szétszórva, de ezáltal is összekötve! Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Az első vendég Lázár Gergő, a Sárgaház igazgatója, témánk pedig 2023 eseményeinek összegzése és előre tekintés 2024-re. Maradva az intézményben, egy örvendetes itt született tényről számol be Fodor Antalné doktor, a Magyar Vöröskereszt vezetője. ezután pedig a múltba kalandozunk: a doni csata hőseinek tiszteletére emléktúra indult Ráckevéről, a résztvevőkkel Tökölön, a Hősök Terén találkoztunk. Ennyi a mai kínálat, tartalmas és kellemes rádiózást kívánok minden kedves hallgatónknak!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Térkődepo több mint 30 éve meghatározó szereplője a magyar térkőgyártó piacnak. Fő profilunk a prémium minőségű térburkoló kövek gyártása és értékesítése, amelyeket közvetlenül a gyártótól kínálunk kivitelező partnereinknek – lakossági és ipari felhasználásra egyaránt.

Amit kínálunk:

  • Saját gyártású térkövek széles választéka, különböző formákban, színekben és felületi kialakításokkal

  • Közvetlen gyártói árak – közvetítők nélküli beszerzés, egyenesen a forrásból

  • Rugalmas, gyors kiszolgálás – akár nagy volumenű megrendelések esetén is

  • Versenyképes árak, folyamatos akciók, egyedi ajánlatok kivitelezőknek

  • Stabil, megbízható partneri háttér – több évtizedes tapasztalat, referenciákkal

  • Személyre szabott együttműködés, logisztikai támogatással

    web: https://terkodepo.hu, cím: 2319 Szigetújfalu, Fő út 1/a, telefon: +36202630049

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink