Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
Jelentősen megváltozik Dunaharaszti tömegközlekedése mind a Volán buszai, mind pedig a Ventona helyi buszok járatait és menetidejét tekintve is. A volánbuszok eddig vagy az M0 felől, vagy a Fő út felől érték el Dunaharasztit. Mindkét irányból végig tudtak haladni a buszok a Némedi, illetve a Dózsa György úton, hiszen tudták használni az aluljárót.
A lezárást követően a Fő út felől érkező buszok nem kanyarodnak le a Dózsa György útra, egyenesen mennek tovább a Fő úton Taksony felé. Az M0 felől a városba bejövő volánbuszok végállomása a Petőfi-szobornál lesz, ott a busz menetrend szerint megvárja az utasokat, kifordul, és visszafelé halad majd a Némedi úton. Az utasok a HÉV megállótól volánbusszal nem tudnak a lezárás ideje alatt a Dózsa György út, Baktay tér, Némedi út irányába utazni, át kell majd szállniuk a Ventona helyi buszjárataira. A Ventona HÉV menetrendhez illeszkedő buszmenetrendje több változás miatt is módosult. A Ventona buszjáratok menetideje előre láthatóan kb. 10-15 perccel hosszabb lesz, hiszen nem tudják használni az aluljárót, ugyanakkor plusz járművekkel sűríti a szolgáltató a járatokat, sőt, a Bezerédi utca, Árok utca, Somogyvári utca térségében irányonként 1-1 új buszmegállót is kialakítottak a Bezerédi lakóövezetben élők érdekében.
Az iskolabusz reggel 7:05-kor a HÉV megállótól indul ezentúl, a Dózsa György útról a Móricz Zsigmond utca felé a Temető utcai vasúti átjárón megy át és halad tovább.
A MÁV Alsóról a HÉV megállóhoz közlekedő buszjáratok menetrendje nem változik. A Rákóczi kisiskolánál lévő Ventona buszmegállók újra üzembe kerülnek, a Táncsics utcai ideiglenes buszmegállók megszűnnek.
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.
Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.
Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.
Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon.
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!
Nem kell Olaszországig menned a hamisítatlan itáliai ízekért!
Kóstold meg Te is az ételeiket, házhozszállítással vagy elvitellel!
facebook.com/MisiKemencéjePizza