Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!


A Duna Szimfonikus Zenekar adott újévi koncertet Szigetszentmiklóson.

Január 7-én az Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola hangversenytermében koncertezett a zenekar. Horváth Gábor karnagy, a Duna Szimfonikus Zenekar állandó karmestere rádiónknak elmondta, már számos alkalommal adtak újévi koncertet, azonban a mostani gálakoncert, „hagyományos is, és rendhagyó is. Hozzátette, a kínálatban szerepeltek ifjabb Johann Strauss művei, valamint az előadás második felében a vidámabb hangulatú, amerikai szerzők művei is felcsendültek. A nézők visszajelzése mindig fontos, viszont annak ellenére, hogy háttal áll a közönségnek, mindent érez, hangsúlyozta a karmester. Kiemelte, a Duna Szmfonikus Zenekar rezidends előadója volt a Duna Palotának, azonban bezárása óta új helyszíneken is fellépnek. Ez sokkal inkább egy lehetőség volt számukra, mintsem kudarc.
Kép forrása: Szigetszentmiklós város hivatalos közösségi oldala


Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.
Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.
Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.
Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon.
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!
A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!
Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!
További információ: wtuzep.hu
Minőség, megbízhatóság, Witzing


Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon