Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. június 01. vasárnap Tünde napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel tegnap! Lakihegy Rádió
Közérdekű és szolgáltató műsor (december 24.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2023-12-24

 

Az ünnepi időszakban bármikor hallgatják is, vasárnap kora délután, a hétfői ismétléskor vagy a Lakihegy Rádió hangos archívuma segítségével, köszöntöm kedves mindnyájukat és köszönöm, hogy ránk is figyelnek. 2023. december 24-én és december 25-én közérdekű és szolgáltató műsorunk, a Mozaik XV. évfolyamának 51. számának ideje érkezett el, qa szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Különleges nap idén december 24-e: kora délutánig Advent, a várakozás ideje, azután ahogy estébe hajlik az idő, elkövetkezik a beteljesülés, azaz megszületik a kis Jézus. Két napot ünnepelünk tehát egy napon. A karácsonyt szokás a szeretet, a család ünnepeként is emlegetni - valóban így van, a köszöntésekben azonban idén a szokásosnál erőteljesebb hangsúllyal jelentkezik a béke vágya. Nem csak szeretet és sok ajándékot, jó egészséget kívánnak egymásnak az emberek, hanem békét is. Jele ez annak, hogy akár közéleti szereplő, akár magánember valaki, elege van a szomszédban és a Közel-Keleten, jelesül a Szentföldön dúló háborús eseményekből, a világ más konfliktusaiból, a hallgatókat mindenütt bombázó rossz hírekből - nyugalom kellene és az ehhez elengedetlenül szükséges béke. A karácsony jó alkalom arra, hogy a családon, rokonságon belüli korábbi megbántódásokat néhány kedves szó, egy ölelés után elfelejtsük, a nagypolitikában pedig ilyenkor megáll a háború, a szemben álló felek tűzszünetet hirdetnek, amely esetleg elvezethet a tárgyalásokhoz, majd a békekötéshez. Eddig legalábbis így volt az emberiség történelme során. Most is így lesz? Amikor ezeket a szavakat ünnep előtt rögzítem, még nem tudható - amikor Önök hallgatják, már adott a válasz. Ennyit bevezetésként, következik a rövid tartalomjegyzék. Bóna Zoltán országgyűlési képviselő és Nagy János szigetszentmiklósi polgármester karácsonyi gondolatait hallják először, majd a református, az ortodox és a katolikus egyházak nevében szóló lelkészek szavai következnek. A családokban nyugalmat, egészséget és boldogságot hozó napokat, a világban pedig az áhított béke bekövetkeztét kívánom minden kedves hallgatónknak!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

A Gastland M0 Étterem, Hotel, és Konferenciaközpont Budapest közelében az M0-ás autóút 19. kilométernél a Csepel, Szigetszentmiklós lehajtónál található. A hotel 40 légkondicionált, tv-vel, telefonnal, minibárral felszerelt szobával rendelkezik. A szállodához tartozó Frézia a’la carte étteremben és az önkiszolgáló „All you can eat” étteremben magyaros és nemzetközi ételekből választhatnak.

A szálláson és a vendéglátáson kívül különböző méretű rendezvénytermekkel rendelkezünk, ahol 10-200 főig biztosítunk helyet céges rendezvényeknek, konferenciáknak, családi eseményeknek, esküvőknek.

https://www.gastlandhotelek.hu/hu/m0/

https://www.gastlandbisztrok.hu/hu/m0/

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink