Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. július 13. vasárnap Jenő napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Akrobatikus rock and roll 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Három produkcióval kedveskedett a közönségnek a rock and roll tánccsoport.

December 9-én, szombaton a Mikulás Partyn szórakoztatták a nézőket a DaceEarth sport egyesület táncosai. Schmidt Erika, az egyesület vezetője rádiónknak elmondta, több táncos nem tudott részt venni a fellépésen, mert az utolsó pillanatban lebetegedtek, ennek ellenére nagyon összeszedettek voltak a lányok. Hozzátette, a kisebb létszám miatt nem tudtak mindent megvalósítani, de az az egyik előadásba akrobatikus elemek is megtekinthetőek voltak. Schmidt Erika azt is elmondta, az idősebb korosztály a magyar bajnoki sorozatban, azon belül is a nemzeti kategóriákban versenyeznek, amik nehezebb akrobatikákat is tartalmaznak, ezeket nagyon szeretik a lányok. Emellett pedig területi versenyeken is elismerő helyezéseket értek el az egyesület versenyzői, emelte ki a vezető.

Kép forrása: DanceEarth TSE hivatalos közösségi oldala

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Tudtátok, hogy egy szigetszentmiklósi cég nélkül a világ autói talán sosem kelnének útra?

A Knippingnél évente 75 millió alkatrészt készítenek, amelyek a világ legnagyobb autómárkáit mozgatják.

A Volkswagen autócsoport minden egyes járművében ott van legalább egy műanyag alkatrészük, de a BMW-kben is jelen vannak.

Sok-sok autóban ott van egy darab belőlük, egy darab a 230 fős szigetszentmiklósi csapat elkötelezettségéből és szakértelméből.

Knipping Automotive – A jövőt mi alakítjuk!

https://www.facebook.com/p/Knipping-Automotive-100063286115752/

https://knipping-automotive.com/company/locations/#hungary

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink