Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. július 31. csütörtök Oszkár napja van.
Hathetes Advent (november 29.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2023-11-29

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, hogy nem veszi el a kedvüket a Lakihegy Rádió műsorának hallgatásától a beköszöntött téli zimankó sem. 2023. november 29-én, szerdán este és az ismétléskor, szombaton 14 órától térségünk különlegességeiről szóló beszélgetős műsorunk, a Sziget Szelet XV. évfolyamának 48. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Megszoktuk, hogy az adventi koszorúkon négy gyertya van, ám nincs mindenütt így. Az ortodox, azaz görögkeleti vallás követői számára advent hat vasárnapot jelent – többek között erről is szó lesz a mai műsorban. Advent egyaránt az elcsöndesedés, a várakozás ideje, várakozás Jézus megszületésére a keresztyén vallások szerint. Szigetszentmiklóson az Eklézsia utcában egy kívülről dísztelen, de belül gyönyörű, kicsi imahelyen is készülnek az ünnepre. Miért és mikor történt az elszakadás, mi a különbség és mi a megegyező a keleti és a nyugati keresztény egyházak között, hogyan jött létre a szigetszentmiklósi ortodox közösség - mindezekről és még sok minden másról beszélgetünk az első adventi vasárnap alkalmából Szentirmay Róbert szigetszentmiklósi görögkeleti parochussal. Jöjjenek velem, felekezettől függetlenül csodáljuk meg a kis imahely díszes, faragott faburkolatát, az állószékeket és az ikonokat! Alaposan nézzünk körül és keressük meg, hol őrzik városunk névadója, Szent Miklós püspök csontereklyéjét!  

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Porsche Inter Auto Hungaria

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink