Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, hogy ezekben a minden szempontból zivataros időkben is figyelik műsorunkat. 2023. november 15-én, szerdán este és az ismétléskor, szombaton 14 órától és honlapunkon a Hangos Archívumban rákeresve a térség érdekességeiről szóló beszélgetős műsorunk, a Sziget Szelet XV. évfolyamának 46. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Egy héttel ezelőtt a magyar rádiózás jelképének számító különleges műszaki építmény, a lakihegyi adótorony története volt a téma, ennél a régi időnél maradunk most is. A szó elrepül – tartja a régi mondás első fele, ezért amióta rádiózás a rádiózás, azóta társul hozzá a hangrögzítés, tehát a visszahallgathatóság műszaki tudománya. A hanglemez után a magnetofon következett a fejlődésben – mindkettő nagy utat járt be. Mint rádiós, a magnók tökéletesedését kísérhettem figyelemmel – jó példa erre, hogy a 70-es évek legelején a Magyar Rádióban többnyire 12-14-kilogrammos riportermagnók voltak, ezeket cipeltük a vállunkon, ma már néhány dekás, apró digitális eszközökkel dolgozunk.  A hajdani munkaeszközöm párját viszontláthattam egy magán-magnógyűjteményben, sok más, ma már muzeális készülék társaságában. Majosházán, Vörös Péter családi házának egyik szobájában létezik ez a becses gyűjtemény, amelynek darabjai a mostani idősebbek fiatal korának mindennapjaihoz tartoztak, mára viszont már csak nézni és hallgatni valók. A falakon körbefutó polcok, a polcokon pedig szalagos és kazettás magnetofonok, amelyek a maguk idejében nagy becsben álltak. Valamirevaló házibuli szervezésekor az első és legfontosabb teendő a magnó és a kellő mennyiségű, divatos zenei felvétel biztosítása volt, a többi teendő utána következett. Nem részletezem tovább: egy magnógyűjtemény vagy magnómúzeum megtekintése sokunk számára olyan, mint a régi, nagyon kedves ismerősökkel való örömteli találkozás, és az emlékeinkből olyan, rég elfeledett kifejezések bukkannak elő, mint Uher, Grundig, Telefunken, vagy Délutáni Randevú, rövid hullám, zavarás, Szabad Európa. Olyan technikai apróságokról már nem is szólva, hogy az úgynevezett csöves készülékeknek mennyivel szebb, barátságosabb hangjuk volt a mostani, fület rongáló kütyüknél, mert úgy sem hiszik el. Nagyszerű délutánt töltöttem el Vörös Péter magnói között, megpróbálok ebből valamennyit visszaadni a hosszabb ideje fiatal hallgatóknak, a rövid ideje fiatalokat pedig arra kérem, hogy egy lomtalanítás hevületében ne dobják ki a szülők vagy nagyszülők padláson fellelt ósdi készülékeit, hanem inkább ajándékozzák el azoknak, akik nem ócskaságot, hanem megmentendő műszaki és kulturális ereklyét látnak bennük. Jöjjenek velem, ismerkedjünk meg együtt az egyedülálló gyűjteménnyel!