Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
Egészségügyi vészhelyzetek elhárítása címen tartanak oktatást Szigetszentmiklóson.
November 11-én, szombaton reggel 9 órától 12 óráig a rendezik meg az eseményt a Petőfi utcában található Mozaik sziget foglalkoztató házban. Kovács Lilla, a Szigetszentmiklós Egészséges Városért Közalapítvány koordinátora, egyben az esemény szervezője rádiónknak elmondta, elsődleges célja, hogy a résztvevők megtanulják az újraélesztés elméleti és gyakorlati teendőit, valamint egyéb lehetséges vészhelyzetek, például szívroham vagy epilepsziás roham esetén milyen módon segíthetnek a betegnek, míg kiérkezik a mentő. Hozzátette, az alapoknál kezdve, a vendégek megtanulhatják azt is, ami az egyik legfontosabb feladat egészségügyi vészhelyzet esetén, hogy hogyan kell nyugodtan kezelni ezeket a körülményeket.
A Süss fel Nap! című műsorban készített teljes interjú itt meghallgatható:
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179
Sárosi Optika - Láss Többet a világból!
Delikát Húsáruház és Pecsenyéző Szigetszentmiklós Gyártelepen (a Lordok háza oldalában) található. Tulajdonosa nagy odafigyeléssel és munkával egy már meglévő üzletet próbált európai színvonalúvá és moderné varázsolni mindezt úgy, hogy csak és kizárólag prémium minőségű termékekkel , friss magyar termelői húsokkal tudjon szolgálni vásárlóinak.A hozzánk érkezőket egy patinásan felújított épület, valamint egy ízlésesen berendezett üzlettér fogad, előzékeny és udvarias kiszolgálással.
Húsáruk tekintetében is teljes a palettánk, kizárólag friss Magyar termelői húsokat forgalmazunk. Sertés, marha, birka és egyes baromfi húsokon kívül széles választékú friss hentesáruval várjuk vevőinket. Boltunkban hagyományos érlelésű és füstölésű kézműves termékek mellett delikát termékek, tej termékek és pecsenye ételek is találhatók. Pecsenyézőnkben minden nap friss sültekkel, hurkával, kolbásszal, salátákkal, desszertekkel, üdítőkkel, kávéval, hideg és meleg szendvicsekkel és reggelivel várjuk minden kedves vásárlónkat!
Lépést tartunk a technika fejlődésével is, ezért aktuális igényét, rendelését leadhatja nálunk telefonon!