Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina napja van.
Biztonságos közlekedés a gyalogosoknak 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Nagy az igény a gyalogátkelőhelyek kialakítására Szigetszentmiklóson.

2023/10/20 - 13:58

Több képviselő is jelezte a Gazdasági és Városrészek Fejlesztéséért Felelős Bizottság ülésén, hogy a város több területén is nagy igény mutatkozik a lakók részéről a zebrák kialakítására, mondta el rádiónknak Ladányi Sándor, elnök. Hozzátette, ezeket a bizottság tagjai megszavazták, melyeket a jövő évi költségvetésbe tudnak majd beépíteni, előtte azonban meg kell vizsgálni, hogy valóban indokolt-e ezeknek a megtervezése. A javaslatokat Dr. Vántsa Botond, Tóth Pál és Gyurcsik József képviselők tettek, melyek között 4 útszakasz szerepelt. Kiemelte, a Csépi úton jelenleg kettő zebra kialakítása is zajlik, emellett pedig a későbbiekben is tervezi az önkormányzat a zebrák kialakítását, melyeket főként a lakossági igények szerint végeznek.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Az Xtravel elsődlegesen vállalati partnerei és üzleti ügyfelei számára kínál előre foglalható prémium személyszállítási transzfer szolgáltatásokat.

Hiszünk abban, hogy a minőségi utazási élmény már a foglalás pillanatában elkezdődik. Ezért működésünket a megbízhatóságra, a pontosságra és a professzionális kiszolgálásra építjük.

Célunk, hogy utasaink minden alkalommal olyan kényelmes és kiszámítható szolgáltatásban részesüljenek, amelyre bizalommal támaszkodhatnak.

https://www.xtravel.hu/

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Fedezze fel velünk a Bornegyedet - igazi borélmény Budafokon!
Budapest Bornegyedében számtalan neves pezsgőkészítő cég és borászat található. Az impozáns pincékben a borászatok mellett vendéglátóhelyek, látványos képzőművészeti és helytörténeti kiállítások is várják a látogatókat. Borkóstolók, gasztronómiai programok, vezetett pinceséták, koncertek és megannyi kulturális program részesei lehetnek a vendégeink.
Éljük át együtt a pezsgő borkalandot minden hónap első szombatján Budapest Bornegyedében, Budafokon!

Bornegyed - Budafok-Tétény

Facebook

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink