Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. október 23. csütörtök Gyöngyi napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel tegnap! Lakihegy Rádió
Édes közoktatás (szeptember 6.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2023-09-06

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, hogy a tanévkezdés izgalmai között is figyelik műsorainkat. Szeptember 6-án, szerdán este 8 és az ismétléskor szombaton 14 órától térségünk fontos eseményeiről szóló  riportműsorunk, a Sziget Szelet 15. évfolyamának 36. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Szigetszentmiklóson édes a közoktatás - ez is kiderült a mögöttünk hagyott héten vasárnap délután, a Temesvári utcai új iskola épületének átadási ünnepségén, ahol Patek Edina kolléganőmmel együtt készítettük az interjúkat. A vendégek, többek között Novák Katalin köztársasági elnök, Kövér László házelnök, Pálos Annamária tankerületi vezető, Tarnay Richárd Pest vármegyei főispán, Bóna Zoltán országgyűlési képviselő, polgármesterek, önkormányzati képviselők, szülők és gyerekek – mindenki egyetértett az iménti megállapítással, pedig Budapesten, a parlament előtt néhányan megint a mostani közoktatási rendszer szerintük áldatlan körülményei ellen kezdtek el tüntetni. A vitathatatlan édesség Lakatos Pál szigetszentmiklósi cukrászmesternek és feleségének volt köszönhető, akik megalkották az idei Év tortáját, és felajánlottak minden kicsi és nagy jelenlevőnek egy szelettel belőle. A lelkesedés az ötlet iránt vitathatatlan volt, a hivatalos átadás után mindenki annyi szelet nagyon finom tortát ehetett, amennyihez hozzájutott. Lakatos Pál és felesége így fejezte ki véleményét a közoktatásról. Köszönet érte, mint ahogy köszönet a magas rangú közjogi méltóságoknak is, hogy részt vettek ennek a gyönyörű épületnek az átadóján. Azért beszélek így róla, mert – mint majd hallani fogják – többen Szigetszentmiklós jelenlegi legszebb épületének nevezték. Jöjjenek velem, induljunk együtt az ünnepségre – sajnos, az Év tortájával már nem szolgálhatok a műsorban, de a Levendula és kert cukrászdában még hozzájuthatnak! 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Az Újház Tökölben szinte minden kapható, ami az építkezéshez, felújításhoz kellhet!

 Újház Tököl és Szigetcsép között.  

info@baustar98kft.hu

https://www.baustar98kft.hu/

https://www.facebook.com/baustar98kft

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink