Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. október 24. péntek Salamon napja van.
Közérdekű és közszolgáltató magazin augusztus 20.
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2023-08-20

Köszöntöm a hallgatókat és ünnepi köszönetem azért, hogy ránk figyelnek. 2023. augusztus 20-án, vasárnap kora délután és az ismétléskor, hétfőn este 8 órától közérdekű és szolgáltató magazinunk, a Mozaik 15. évfolyamának 33. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Az ünnepi napon egyre ritkábban kerül szóba az, hogy majdnem augusztus 20-án emlékezhetünk meg Szent István királyunkon, az államalapításon és az új kenyéren kívül még egy történelemformáló eseményről, a Páneurópai Piknikről. Az eredeti ötlet 34 esztendővel ezelőtt az ünnepnapra vonatkozott, de azután szervezési nehézségek miatt került át augusztus 19-re. Egy Mészáros Ferenc nevű úr, akkor debreceni lakos fejében fogant meg a gondolat Debrecenben, 1989. június 20-án, a Habsburg Ottó debreceni előadását követő vacsorán. Az asztalnál a szintén ott levő Habsburg Károllyal arról beszélgettek, hogy minden kedvező kilátás ellenére még háborítatlanul áll az 1961. augusztus 13-a óta létező Berlini Fal, valamint a vasfüggöny a két Németország között és Csehszlovákia nyugati határán.  Mészáros Ferenc úgy vélte, hogy beszélgetésüket Magyarország ausztriai határán kellene folytatni, ahol a tényleges határvonalon tüzet rakva, szalonnát sütnének egy piknik keretében úgy, hogy a vendégek egy része Ausztriában, a másik része Magyarországon ül, jelezve a különbséget az egyes szocialista országok határai között. Nálunk az 1965-ben létrehozott vasfüggöny, azaz műszaki-technikai aknazár nemcsak tönkrement, hanem Pozsgay Imre államminiszter 1988. október 20-án, Győrben tett kijelentése szerint erkölcsileg és politikailag is elöregedett. 1989. május 2-án megkezdték a lebontását, a piknik tehát létrejöhetett. A rendezvénynek híre ment és a nálunk tartózkodó keletnémet turisták nagy csoportja szalonnasütés helyett az alkalmat kihasználva egyszerűen átsétált Ausztriába. Egyes történészek szerint ahogy az 56-os magyar forradalom és szabadságharc kezdte meg a szocialista tábor szétrombolását, úgy a páneurópai piknik kezdte meg a berlini fal lebontását, azaz a német egyesítést, Európa politikai térképének átrajzolását. Ennyit a 34 évvel ezelőtti Páneurópai Piknikről, következzék a tartalomjegyzék. Hétköznapi ügyekkel foglalkozunk először: az iskolakezdéshez közeledve iskolaőrök toborzását kezdte meg a szigetszentmiklósi rendőrkapitányság is. Németh István alezredes mondja el a részleteket. Ezután az Aries tájékoztatója következik az időszerű városgondozási munkálatokról, majd az ünnepé a főszerep. Szó lesz a magyar őshazáról, Szent István királyunk történelmi szerepéről, végül arról, hogy vajon mit szólna a bennünket ma körülvevő világhoz. Ez a mai kínálat, hasznos és szórakoztató rádiózást kívánok minden kedves hallgatónknak tüzijáték előtt és után!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Az English 4 You egy brit nyelviskola Szigetszentmiklóson a Miklós Plázában, amelyet a Brit Studio Bt. működtet, és Steve Oxley angol anyanyelvű tanár vezet.
Tanulj angolul jó hangulatban, bármilyen szinten vagy, bármilyen cél vezérel!
Vedd fel a kapcsolatot Steve-vel még ma!

hello@britstudio.hu

Facebook: https://www.facebook.com/britstudiohungary

A Gastland M0 Étterem, Hotel, és Konferenciaközpont Budapest közelében az M0-ás autóút 19. kilométernél a Csepel, Szigetszentmiklós lehajtónál található. A hotel 40 légkondicionált, tv-vel, telefonnal, minibárral felszerelt szobával rendelkezik. A szállodához tartozó Frézia a’la carte étteremben és a büfé jellegű gyorsétteremben magyaros és nemzetközi ételekből választhatnak.

A szálláson és a vendéglátáson kívül különböző méretű rendezvénytermekkel rendelkezünk, ahol 10-200 főig biztosítunk helyet céges rendezvényeknek, konferenciáknak, családi eseményeknek, esküvőknek.

https://www.gastlandhotelek.hu/hu/m0/

https://www.gastlandbisztrok.hu/hu/m0/

Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!

A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.

Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.

- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia

Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?

További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631

Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink