Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. július 12. szombat Izabella napja van.
Kedvenc mesehősök
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Meserajz pályázatot hirdettek az Iskolára hangoló eseményen belül.

Mint arról korábban beszámoltunk, a halásztelki Márai Sándor Közművelődési Intézményben augusztus 19-én délelőtt 10 és 11 óra között az iskolára hangoló ingyenes rendezvényen vehetnek részt a gyerekek. A program keretein belül valósul meg a meserajz pályázat is, melyre augusztus 9-17-ig várják a jelentkezőket. A gyerekeknek kedvenc mesehősüket kell lerajzolniuk. Minden beérkezett alkotást díjaznak, a többi között a Móra Kiadó könyvei is megnyerhetők. A díjátadó augusztus 19-én délelőtt 10 és dél 12 között lesz.

Kép forrása: D012: szabad gondolkodású gyerek - szabad felnőtt hivatalos közösségi oldala

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Porsche Inter Auto Hungaria

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink