Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. július 02. szerda Ottó napja van.
Mozaik - közérdekű és szolgáltató magazin 2023. május 21.
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2023-05-21

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha rádiónkra figyelnek nap, mint nap - közérdekű és szolgáltató magazinunk, a Mozaik XV. számának 20. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Történelmi múltidézés következik: 72 évvel ezelőtt, 1951. május 21-én szűkszavú, a Rákosi-féle kommunista diktatúra belügyminisztériumának közleménye tudatta, hogy Budapestet megtisztították a nemkívánatos elemektől. A gyakorlatban ez volt a kitelepítés, a mai adatok szerint körülbelül húszezer családot érintett – ötven-hatvanezer embert és húszezer megürült lakást. A kékcédulás választási csalássorozattal és az országot megszállt szovjet hadsereg szuronyainak védelmében hatalomra jutott kommunista pártapparátust a szűkös gazdasági körülmények közepette is meg kellett jutalmazni a diktatúra sikeres kiépítéséért, erre kiválóan alkalmas volt mások épen maradt lakása és az azokban  szovjet hadsereg háromnapos engedélyezett szabadrablása után megmaradt értéktárgyak. Ezeket a párt- és államapparátus beköltöző tagjai kapták meg, természetesen szigorúan törvényes keretek között. Működött annak idején az úgynevezett Elhagyott Javak Kormánybiztossága: először papíron ennek tulajdonába került minden, innen lehetett igényelni.  A kitelepítési határozatot az előző napon este tíz körül bőrkabátos ÁVÓS futár hozta, a benne foglaltak szerint másnap hajnali négy órakor jött a teherautó értünk, személyenként ötven kilogramm holmit vihettünk magunkkal, ebben benne kellett lennie három napi hideg élelemnek is. Bemeszelt ablakú vagonokba zsúfoltak össze bennünket, kisgyerekként sehogy sem értettem, miért nem lehet kinézni az ablakon. Azért örültem az útnak, mert nagyon úntam már, hogy hetek óta összecsomagolt bőröndök között élünk, bútoraink, értékeink szétosztva megbízható ismerősök között – néhai édesapám, a Magyar Távirati Iroda egykori vezetője, Horthy Miklós kormányzó által kinevezve több egymást követő kormány idején Magyarország sajtófőnöke számított a kitelepítésre. 1958 tavaszán tudtunk egy eltartási szerződés révén ismét fővárosi lakossá válni. A politikai bélyeg szüleimen életük végéig, rajtam a rendszerváltási folyamat megkezdéséig megmaradt: úgynevezett osztályidegenek voltunk. Nekem például csak a nyolc általánost lett volna szabad elvégeznem, de sikerült szó szerint becsempészni egy középiskolába, ahol néhány diák és néhány tanár is a nemkívánatosak közé tartozott. Mire eljutottam az érettségiig, meg is szüntették az intézményt. Az egyetemről már szó sem lehetett, a még regnáló igazgató figyelmeztette a szüleimet, eszükbe se jusson bárhová beadni a jelentkezési lapomat, kész lebukás lenne. A Rádióba 1966-ban egy újsághirdetésre jelentkezve segédmunkásnak vettek fel, hosszú volt az út a főszerkesztői kinevezésig, de ez egy másik történet, következik a tartalomjegyzék. Dunavarsány az első helyszínünk: az önkormányzati eseményeken túl Gergőné Varga Tünde polgármesterrel arról is beszélgetünk, hogy mit jelent a település életében a Budapest-Belgrád vasútvonal építése. Ezután Taksony következik: Kreisz László polgármestert arról is kérdeztem, hogy hogyan illeszkednek be az ukrán menekültek a többségében német származású, az identitásukat erősen őrző lakosok közé. Előadást tartott a varsányi Soli Deo Gloria közösségi házban a mögöttünk hagyott héten Bóna Zoltán országgyűlési képviselő meghívására Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő – elmondta véleményét nekünk is a szomszédságunkban dúló háborúról. Ez a mai kínálat, tartalmas és Veress Attila zenei szerkesztőnknek köszönhetően egyben szórakoztató rádiózást kívánok minden kedves hallgatónknak!  

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Porsche Inter Auto Hungaria

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

FOTÓKIDOLGOZÁS

Alap fotó méretek és nagyítások készítése, akár filmről vagy diáról előhívatva. Képei lehetnek telefonon, tableten, memóriakártyán vagy számítógépen tárolva.

FOTÓKÖNYV KÉSZÍTÉS

Többféle megoldás közül választhat, kezdve a puha borítós fotófüzettől, a fix borítós fotókönyvön át, az egyedi kemény borítós fotókönyvig. Igény szerint a szerkesztésben is segítünk.

FOTÓS NAPTÁR

A legkedveltebb ajándék a karácsonyi időszakban. Megannyi minta és méret, 14 lapos legkisebb 20x15-ös asztali mérettől, a legnagyobb 30x45-ös fali méretig. Egylapos naptár pedig A4-es mérettől akár 60x90-es méretig.

FALI DEKORÁCIÓ

Poszter méretek keretbe, vászonképek keretre feszítve. Legyen az egy vagy több részes, egy képből vagy több kisebből álló. Díszítse falait kedvenc képeivel. Ide lehet még sorolni az egyedig falmatricákat is.

FÉNYKÉPES AJÁNDÉK

Megannyi különleges ajándék ötlet. Kulcstartó, hűtőmágnes, hógömb, forgó fotós kocka, fotókő, puzzle (többféle méretben és darabszámmal), bögre (akár logózva cégeknek is), az ötletek végtelen tárháza.

EGYEDI PÓLÓ KÉSZÍTÉSE

Az ajándéktárgyakhoz hasonlóan egy nagyon jó ajándék ötlet. Vagy, ha szeretnéd felfrissíteni ruhatáradat egy különleges, egyedi feliratú pólóval. Esetleg cégednek szüksége van logózott pólóra az egységes kinézethez.

EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK

  • Igazolványkép készítés
  • Fénymásolás
  • Nyomtatás
  • Matrica készítés autóra, táblára, falra

https://fotosdekor.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink