A Mozaik XV. évfolyamának 17. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető Haeffler András. A tudományos-fantasztikus regények kedvelt eseménye vagy kiindulópontja az időutazás – bizonyára sokukkal együtt most én is szeretnék néhány évtizedet előre ugrani, hogy áttanulmányozhassam az akkori történelemkönyveket, miként értékelik a Magyarország mostani hétvégéjén történteket. Péntek délelőtt írom ezeket a sorokat, ekkor van a műsorzárás - vasárnap estére is szívesen előre tekintenék: akkor búcsúzik tőlünk Ferenc pápa, elhangzanak a történtekről az első összefoglalók. A sajtó egy része külföldön és itthon egyaránt igyekszik kisebbíteni Őszentsége második látogatásának jelentőségét, a többség azonban kellő tisztelettel és alapossággal járta körül jó előre az eseményt, próbálta megjósolni a megjósolhatatlant, azaz, hogy mi történik majd a három nap alatt, mi hangzik el a különböző helyszíneken elmondott beszédekben, hogyan élik meg a hívők a látogatás óráit-napjait. A legfontosabb értékelésekre azonban mindenképpen várni kell: jelesül, hogy ez a hivatalosan vallási és nem politikai esemény milyen hatással lesz a világunkra. Egy-egy pápalátogatás, mint azt a történelem bizonyítja, nem csak egyháztörténeti, hanem történeti jelentőségű is, fontos változásokat indít el egy térségben. Vajon mi lesz az, ami a Kárpát-medencében bekövetkezik a későbbi idők folyamán? És ami szintén fontos mai türelmetlen világunkban: mikor szerezhetünk tudomást róla, mikor tapasztalhatjuk meg a valóságban? A válaszokat néha évtizedek, néha évszázadok, különféle vallási-diplomáciai levéltárak majdani megnyílása után, de néha sokkal hamarabb, a mindennapokban kaphatjuk meg. Jó lenne legalább azt tudni, hogy esetünkben melyik valósul meg – persze, erre is várni kell. Most nagyon is ide illik a hétköznapokban gyakran használt formula: Isten tudja… Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Szigetszentmiklóson folytatódtak a szakbizottsági ülések, majd sor került a képviselőtestületi tanácskozásra is. Természetesen beszámolunk a megtárgyalt ügyekről és a meghozott döntésekről. Ezután pedig a Sárga ház beszámolója következik az időszerű kulturális rendezvények egy részéről – a folytatást két hét múlva hallgathatják meg. Ez a mai kínálat, hasznos és szórakoztató rádiózást kívánok minden kedves hallgatónknak!
Márkafüggetlen szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.
A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.
Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.