Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. július 10. csütörtök Amália napja van.
Na végre! 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Teltházas előadást tartott Beleznay Endre.

Április 19-én a Szigetszentmiklósi Városi Könyvtár és Közösségi Házban a színészként, rendezőként és humoristaként is ismert Beleznay Endre Na végre! Című önálló estjét hozta el a közönségnek. Tavaly 5 Na végre! Című műsort tekinthettek meg a nézők az interneten, ahol vendégekkel lépett színpadra, többek között Gergely Robival és Danics Dórával. Beleznay Endre rádiónknak adott interjújában elmondta, ezen az esten egyedül lép színpadra, ahol a humor kap központi szerepet, a régi legjobb történeteket, vegyítve az új élményekkel meséli el a közönségnek. Hozzátette, korábban Százhalombattán a közösségi házban, A teaház az augusztusi Holdhoz című előadásban szerepelt, ahol egy néző felkiáltása ihlette a címet, hiszen a színpadra lépve ez hangzott el, Na végre!

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

A Gastland M0 Étterem, Hotel, és Konferenciaközpont Budapest közelében az M0-ás autóút 19. kilométernél a Csepel, Szigetszentmiklós lehajtónál található. A hotel 40 légkondicionált, tv-vel, telefonnal, minibárral felszerelt szobával rendelkezik. A szállodához tartozó Frézia a’la carte étteremben és az önkiszolgáló „All you can eat” étteremben magyaros és nemzetközi ételekből választhatnak.

A szálláson és a vendéglátáson kívül különböző méretű rendezvénytermekkel rendelkezünk, ahol 10-200 főig biztosítunk helyet céges rendezvényeknek, konferenciáknak, családi eseményeknek, esküvőknek.

https://www.gastlandhotelek.hu/hu/m0/

https://www.gastlandbisztrok.hu/hu/m0/

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink