Még mindig a Csepel Autógyár Gyártmánymúzeuma a témánk - megtudhatják például, hogy mi lenne a helyes neve az egykori gyártmányóriásnak. Beszélgetünk arról is, hogy egykor, a történelem vörösebbik részében hogyan fogadták Kínában az itt gyártott teherautókat, és szó lesz arról is, hogy Amerikában a gyár egy hajdani dolgozója könyvben szeretné megörökíteni mindazt, amit egy hajdani rokona elmesélt neki az itt töltött évekről. Gyarapodott a vendégek száma: a tárlatvezető Gyuri bácsin, azaz Békés Györgyön kívül Lázár Gergő, a szigetszentmiklósi Városi Könyvtár és Közösségi Ház igazgatója és Miss Nándor muzeológus is bekapcsolódott a múlt felelevenítésébe és a jövő terveinek taglalásába. Most még a tavasz eleje van, ilyenkor a szülők is bőséggel találnak programokat - de ahogy múlik az idő, úgy szűkül a választék: hol nem voltak még. Jusson majd eszükbe a töprengés közben: itt az ÁTI Sziget Ipari Parkban a megunhatatlan gyártmánymúzeum - kánikulában kellemesen hűvös, zivatar idején kellemesen száraz az egykori átvevő csarnok, ahol ma sok érdekességet talál a látogató. Jöjjenek velem, induljunk együtt egy kis múzeumlátogatásra - ne aggódjanak, itt már senki sem száguldozik a robusztus járművekkel...
A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!
Nagy tavaszi térkővásár egész márciusban a Witzing Tüzépkerben!
Ismerős márkák, varázslatos kínálat, mesebeli árak: Kedvező árú térkövek már 3490.-Ft -tól!
Viastein, Leier, Semmelrock, Beton+, SW, Molnárbeton és Barabás téglakő márkákból válogathatsz, most hihetetlen árakon!
Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!
További információ: wtuzep.hu
Minőség, megbízhatóság, Witzing