Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly napja van.
Mozaik - közérdekű magazin 2023. február 12.
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2023-02-12

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha velünk tartanak a reggeli ébredéstől az esti elalvásig. 2023. február 12-én, vasárnap kora délután és az ismétléskor, hétfőn este a Sziget Krónikát követően közérdekű magazinunk, a Mozaik XV. évfolyamának 6. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Vasárnap kezdődik 16. alkalommal Magyarországon a Házasság Hete. A kezdeményezés 1996-ban Angliából indult ki, mindig Bálint-nap környékén rendezik meg, mert Szent Bálint a katolikus egyházban a szerelmesek védőszentje, február 14-én van a neve napja. A Sziget Szelet legutóbbi adásában Kálmán Eszter szigetszentmiklósi életvezetési tanácsadóval igyekeztünk körbejárni a témát, természetesen így is csak érinteni tudtunk sok mindent erről, az emberek életét meghatározó kapcsolatról. A szocializmusban azt tanították, hogy a társadalom legkisebb egysége a család – egészen kivételesen ez igaz is. Sajnos, egyre több támadás éri ezt az intézményt – nemcsak a szinglikre, tehát az egyedül élést, a karrier elsődlegességét vallókra gondolok, hanem a mindenféle másságot támogatók mind nagyobb nyilvánossághoz jutók táborára. Azt mindig elfelejtik, hogy nekik is voltak szüleik: egy nő, akit édesanyának és egy férfi, akit édesapának nevezünk az emberiség létezése óta. Másként ők sem jöhettek volna a világra, nem támadhatnák a családot. A Házasság Hetében bizonyára sok helyen sok okos előadás hangzik majd el, éppen ezért kivételként most Murphy törvényei közül idézek. A Nősülési Törvénykönyvben többek között ez olvasható: 1. §.: Majdnem minden nő férjhez akar menni. 2.§.: Majdnem minden férfi szeretne megnősülni. Következtetés: az emberiség menthetetlenül, örök időkre a házasság igájában marad. Ennyit bevezetésként következik a tartalomjegyzék. A mai műsorban mindössze két megszólaló van: az első dr. Tarnai Richárd, a Pest vármegyei kormányhivatal vezetője és Kreisz László Taksony polgármestere. Minkettőjükkel a 2023-as esztendő kilátásairól beszélgetek. Tartalmas és szórakoztató rádióhallgatást kívánok kedves mindnyájuknak!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Porsche Inter Auto Hungaria

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

FOTÓKIDOLGOZÁS

Alap fotó méretek és nagyítások készítése, akár filmről vagy diáról előhívatva. Képei lehetnek telefonon, tableten, memóriakártyán vagy számítógépen tárolva.

FOTÓKÖNYV KÉSZÍTÉS

Többféle megoldás közül választhat, kezdve a puha borítós fotófüzettől, a fix borítós fotókönyvön át, az egyedi kemény borítós fotókönyvig. Igény szerint a szerkesztésben is segítünk.

FOTÓS NAPTÁR

A legkedveltebb ajándék a karácsonyi időszakban. Megannyi minta és méret, 14 lapos legkisebb 20x15-ös asztali mérettől, a legnagyobb 30x45-ös fali méretig. Egylapos naptár pedig A4-es mérettől akár 60x90-es méretig.

FALI DEKORÁCIÓ

Poszter méretek keretbe, vászonképek keretre feszítve. Legyen az egy vagy több részes, egy képből vagy több kisebből álló. Díszítse falait kedvenc képeivel. Ide lehet még sorolni az egyedig falmatricákat is.

FÉNYKÉPES AJÁNDÉK

Megannyi különleges ajándék ötlet. Kulcstartó, hűtőmágnes, hógömb, forgó fotós kocka, fotókő, puzzle (többféle méretben és darabszámmal), bögre (akár logózva cégeknek is), az ötletek végtelen tárháza.

EGYEDI PÓLÓ KÉSZÍTÉSE

Az ajándéktárgyakhoz hasonlóan egy nagyon jó ajándék ötlet. Vagy, ha szeretnéd felfrissíteni ruhatáradat egy különleges, egyedi feliratú pólóval. Esetleg cégednek szüksége van logózott pólóra az egységes kinézethez.

EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK

  • Igazolványkép készítés
  • Fénymásolás
  • Nyomtatás
  • Matrica készítés autóra, táblára, falra

https://fotosdekor.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink