Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. november 05. csütörtök Imre napja van.
"Gyuri" és Szigetszentmiklós (január 4.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2023-01-04

A különleges eseményekről, érdekes emberekről szóló riportműsorunk, a Sziget Szelet XV. évfolyamának első számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Pontosan egy esztendeje, tavaly január 4-én valamikor hajnalban átköltözött egy égi műterembe Ádám Jenő mellett Szigetszentmiklós másik nagynevű szülötte, Somogyi György Munkácsy-díjas festőművész. Ott voltam 2012-ben, amikor megkapta a díjat,  az átvétel utáni nyüzsgés közepette kértem néhány szóra – akkor is, mint ahogy később más eseményeken egy kis huncut fény csillant meg a szemében, „muszáj?” kérdezte, bólintásomra megadóan felsóhajtott: „essünk túl rajta”. Betegsége miatt nem tudta könnyen formálni a szavakat, neki a tökéleteshez közelítő kiejtés volt a nehéz, nekem később a vágás. Azután ez a játék megmaradt: muszáj? Igen. És mindig adott interjút, pedig nem volt könnyű a számára. Sajnálom, hogy nem ismertem korábban – pályatársa, Szemadám György szintén Munkácsy-díjas festőművész, valamint Pieronymus Kosch Péter és Puha Ferenc, Somogyi Gyuri munkásága és élete két kísérőjének egybehangzó tanúsága szerint nem csak nagyon tehetséges, csodálatos alkotóművész, nagyszerű tanárember, hanem remek humorú, könnyedén a társaság középpontjába kerülő ember, tehát kiváló interjúalany volt, sok érdekes beszélgetést rögzíthettem volna vele századunk történéseiről, művészetéről, embereiről. Most már marad az emlékezés. Jöjjenek velem, induljunk együtt felidézni Somogyi György alakját!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Fedezze fel velünk a Bornegyedet - igazi borélmény Budafokon!
Budapest Bornegyedében számtalan neves pezsgőkészítő cég és borászat található. Az impozáns pincékben a borászatok mellett vendéglátóhelyek, látványos képzőművészeti és helytörténeti kiállítások is várják a látogatókat. Borkóstolók, gasztronómiai programok, vezetett pinceséták, koncertek és megannyi kulturális program részesei lehetnek a vendégeink.
Éljük át együtt a pezsgő borkalandot minden hónap első szombatján Budapest Bornegyedében, Budafokon!

Bornegyed - Budafok-Tétény

Facebook

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Az Xtravel elsődlegesen vállalati partnerei és üzleti ügyfelei számára kínál előre foglalható prémium személyszállítási transzfer szolgáltatásokat.

Hiszünk abban, hogy a minőségi utazási élmény már a foglalás pillanatában elkezdődik. Ezért működésünket a megbízhatóságra, a pontosságra és a professzionális kiszolgálásra építjük.

Célunk, hogy utasaink minden alkalommal olyan kényelmes és kiszámítható szolgáltatásban részesüljenek, amelyre bizalommal támaszkodhatnak.

https://www.xtravel.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink