Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. november 05. csütörtök Imre napja van.
A múltról és a jövőről (december 28.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2022-12-28

December 28-án és az ismétléskor, december 31-én 14 órától a Csepel-sziget fontos ügyeiről szóló beszélgetős műsorunk, a Sziget Szelet XIV. évfolyamának 52. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. A szokásostól eltérően következzék először a tartalomjegyzék: három polgármester – Hoffmann Pál, Gergőné Varga Tünde és Kreisz László saját településük eseményeit, történéseit foglalják össze és ezek a mondatok bizony nem mindig sikeredtek vidámra. Elérkeztünk az esztendő utolsó Sziget Szelet című műsorához, rövidesen vége az esztendőnek. Ilyenkor jókívánságokat illik mondani akkor is, ha a körülmények nem kifejezetten szilveszteri-újévi hangulatot idéznek fel – háború van, energiaválság van – nem ez lenne a jókedv ideje. Mégis: tegyük félre legalább szilveszterkor a gondokat, a vidámság legyen az uralkodó hangulat, ne engedjük elrontani. Azt mondják, ahogyan elkezdi az ember az új évet, úgy is folytatja majd – nagyon fontos tehát, hogy családban vagy jó társaságban, édes kettesben vagy nagyobb társaságban, itthon vagy más helyen jó legyen mindenkinek a kedve – ha valaki valamiért búnak eresztené a fejét, ne hagyjuk, adjunk át neki a saját vidámságunkból. Ne feledjék: egyszer minden rossz véget ér, minden másodperccel fogy az ideje és utána következik a jó időszak.  A Lakihegy Rádió minden tagja nevében egészségben, humoros percekben és anyagiakban egyaránt gazdag, a kívánságokat beteljesítő , a mögöttünk hagyottnál szebb, jobb és főként békésebb esztendőt kívánok kedves mindnyájuknak!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Az Xtravel elsődlegesen vállalati partnerei és üzleti ügyfelei számára kínál előre foglalható prémium személyszállítási transzfer szolgáltatásokat.

Hiszünk abban, hogy a minőségi utazási élmény már a foglalás pillanatában elkezdődik. Ezért működésünket a megbízhatóságra, a pontosságra és a professzionális kiszolgálásra építjük.

Célunk, hogy utasaink minden alkalommal olyan kényelmes és kiszámítható szolgáltatásban részesüljenek, amelyre bizalommal támaszkodhatnak.

https://www.xtravel.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink