Köszöntöm a hallgatókat, az élet fontos, hasznos és kellemes dolgairól szóló gondolatcserélő műsorunk, a Sziget Szelet XIV. évfolyamának 50. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Ma kilépünk a Csepel-szigetről és rögtön a Magyarország nevű szigeten találjuk magunkat – mondom ezt azért, mert valóságos termál és gyógyvíz-tengeren úszik hazánk. Mintha Árpád apánk annak idején tudta volna, amikor megállt a honfoglaláskor, hogy kései utódai egyszer valamikor a távoli jövőben mindenféle testi nyavalyákkal küszködnek majd, amelyeket szeretnének minél alaposabban és minél kellemesebb körülmények között gyógyítani…Ilyen lehetőségekről lesz szó mai műsorunkban. Igaz, ha az ember meghallja a „tökös-mákos” kifejezést, akkor a összefut a nyál a szájában, mert a finom rétes jut az eszébe és nem az orvosi gyógykezelés – pedig ilyen is van, bár ebben az estben a mák nem édes, hanem sós. Szó lesz még a vadgesztenyéről, a sörről, a barackról – ezek mind az egészséget szolgálják azzal a gyógyvízzel együtt, ami az alapja az egész kezelésnek. Azt még nem is említettem, hogy miként lehet mindebből karácsonyi vagy ennek elmúltával valamilyen más alkalomra szóló ajándékot is formálni. Nem részletezem tovább, akinek ennyi is felcsigázta az érdeklődését, meghallgatja a műsorunkat. Helyszínünk a tiszakécskei Barack fürdő – jártunk már itt, de ezekről az új módszerekről még nem volt szó. Jöjjenek velem, ismerkedjenek meg velük, azután, ha úgy érzik, szükséges – próbálják ki!
A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:
Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!
Gyógyászat
Wellness
Szaunakultúra
Strand
Szállás
Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.
Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival) - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.
Facebook:
https://www.facebook.com/aqualand.rackeve






Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon









