Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. július 08. kedd Ellák napja van.
Petőfi Sándor a színen 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

A Magyar nyelv napját ünnepelték Szigetszentmiklóson.

November 16-án a Városi Könyvtár és Közösségi Házban Turek Miklós, színművész versszínházi előadására látogattak el a Batthány Kázmér Gimnázium 9. 10. és 11. osztályos diákjai. Az intézményben és országszerte is több esemény kapcsolódik Petőfi Sándorhoz, hiszen születésének 200. évfordulója alkalmából az Országgyűlés Petőfi Sándor emlékévvé nyilvánította az idei és a jövő évet. Turek Miklós, színművész rádiónknak elmondta, ezen a napon a diákok Petőfi Sándor életét és költészetét bemutató előadáson vehettek részt, ami főként nem az iskolapadban tanultakról szól, sokkal inkább Petőfi Sándor filozofikusabb oldaláról. Hozzátette, a fiatalok és az idősebbek részéről is pozitívak a visszajelzések, az előadást követően minden korosztály más szemmel tekint Petőfi Sándor életére.

Kép forrása: Turek Miklós hivatalos közösségi oldala

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Gastland M0 Étterem, Hotel, és Konferenciaközpont Budapest közelében az M0-ás autóút 19. kilométernél a Csepel, Szigetszentmiklós lehajtónál található. A hotel 40 légkondicionált, tv-vel, telefonnal, minibárral felszerelt szobával rendelkezik. A szállodához tartozó Frézia a’la carte étteremben és az önkiszolgáló „All you can eat” étteremben magyaros és nemzetközi ételekből választhatnak.

A szálláson és a vendéglátáson kívül különböző méretű rendezvénytermekkel rendelkezünk, ahol 10-200 főig biztosítunk helyet céges rendezvényeknek, konferenciáknak, családi eseményeknek, esküvőknek.

https://www.gastlandhotelek.hu/hu/m0/

https://www.gastlandbisztrok.hu/hu/m0/

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink