Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. július 08. kedd Ellák napja van.
Nyílt nap 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Interaktív előadásokat tartottak a gyerekeknek a szigetszentmiklósi rendőrök.

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársai nagy figyelmet fordítanak a bűn-és baleset megelőzésre, ezért október 19-én a térség 2 iskolás osztálya és egy óvodás csoportja látogatott el a kapitányságra, ahol a rendőrök különböző előadásokkal várták a gyerekeket. Váraljai Anita, címzetes rendőr főtörzszászlós, bűnmegelőzési előadó rádiónknak elmondta, ennek a napnak az volt a fő célja, hogy a gyermekek figyelmét felhívják a biztonságos közlekedésre, illetve a szabályok és a törvények betartásának fontosságára. Hozzátette, az óvodásoknak játékos módszerekkel, a számukra leginkább érthető módon tartották meg a foglalkozásokat, a nagyobb gyermekeknek pedig fegyverbemutatóval, ujjlenyomat vétellel és a rabosítás folyamatának megismertetésével készültek a rendőrök.

A Mozaik című műsorban készített teljes interjú itt meghallgatható:

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Tudtátok, hogy egy szigetszentmiklósi cég nélkül a világ autói talán sosem kelnének útra?

A Knippingnél évente 75 millió alkatrészt készítenek, amelyek a világ legnagyobb autómárkáit mozgatják.

A Volkswagen autócsoport minden egyes járművében ott van legalább egy műanyag alkatrészük, de a BMW-kben is jelen vannak.

Sok-sok autóban ott van egy darab belőlük, egy darab a 230 fős szigetszentmiklósi csapat elkötelezettségéből és szakértelméből.

Knipping Automotive – A jövőt mi alakítjuk!

https://www.facebook.com/p/Knipping-Automotive-100063286115752/

https://knipping-automotive.com/company/locations/#hungary

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink