Láss többet a világból!
Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179
Sárosi Optika - Láss Többet a világból!
A dunavarsányi Petőfi művelődési ház szervezésében két éve indult az első "mikulástúra", melynek során a mikulás és két manója szekérre kapott, és bejárta a település kisvarsányi részeit, felkeresve a gyerekeket. Tavaly már 2 mikulás indult útjára két szekéren, több manóval és krampusszal, és még a Forrás lakóparkbe is eljutottak. 2021-ben több mint 700 gyermek és szüleik gyűltek össze a találkozópontokon, kaptak mikuláscsomagot, és töltöttek emlékezetes perceket a télapóval.
Mindkét alkalommal rengeteg felajánlás érkezett, így bőségesen tudtak a mikulások csomagot osztani. Idén a tervek szerint, mivel egyre nagyobb az igény és a lelkesedés a városban, három mikulás vág neki a városnak, három szekéren, nyolc manósegítővel. Szintén idei újítás, hogy a mikulások szakállesküt tettek, megfogadva, hogy a szeptember 17-i szüreti felvonulás után már nem borotválkoznak, hogy valódi ősz szakállal örvendeztethesség meg a gyermekeket. A legifjabb, mindössze 23 éves télapó-jelöltet, Lenhardt Csaba örömmel vállalta a szakállnövesztést.
Láss többet a világból!
Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179
Sárosi Optika - Láss Többet a világból!
Tudtátok, hogy egy szigetszentmiklósi cég nélkül a világ autói talán sosem kelnének útra?
A Knippingnél évente 75 millió alkatrészt készítenek, amelyek a világ legnagyobb autómárkáit mozgatják.
A Volkswagen autócsoport minden egyes járművében ott van legalább egy műanyag alkatrészük, de a BMW-kben is jelen vannak.
Sok-sok autóban ott van egy darab belőlük, egy darab a 230 fős szigetszentmiklósi csapat elkötelezettségéből és szakértelméből.
Knipping Automotive – A jövőt mi alakítjuk!
https://www.facebook.com/p/Knipping-Automotive-100063286115752/
A Gastland M0 Étterem, Hotel, és Konferenciaközpont Budapest közelében az M0-ás autóút 19. kilométernél a Csepel, Szigetszentmiklós lehajtónál található. A hotel 40 légkondicionált, tv-vel, telefonnal, minibárral felszerelt szobával rendelkezik. A szállodához tartozó Frézia a’la carte étteremben és az önkiszolgáló „All you can eat” étteremben magyaros és nemzetközi ételekből választhatnak.
A szálláson és a vendéglátáson kívül különböző méretű rendezvénytermekkel rendelkezünk, ahol 10-200 főig biztosítunk helyet céges rendezvényeknek, konferenciáknak, családi eseményeknek, esküvőknek.