Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 06. hétfő Ivett napja van.
Közérdekű magazin (június 19.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2022-06-19

Az előttünk levő héten pénteken tartották a régi magyar hagyomány szerint a szertartásos tűzgyújtást. A más időpontokban gyújtott ünnepi tüzek népszerűsége nem vetekedhetett a nyári napforduló időpontjában, június 21-e tájékán gyújtott tűzzel. A tüzet azért gyújtják - a falun kívül, dombon, temetőben -, hogy a gonosz szellemeket, sárkányokat elűzzék. Ezért a tűzzel csontokat, szemetet égetnek, hogy nagy füstje legyen, ezzel egyúttal a néphit szerint az ördögnek tömjéneznek. A tüzet a lányok át szokták ugrani, ebből jósolnak férjhezmenetelükre vonatkozóan. A szokás a XVI. században már általánosan ismert volt. Szintén a XVI. század óta ismert ez a szólás: "Hosszú, mint a szentiváni ének." Heltai Gáspár 1570-ben ezt írta: "Hallottam, hogy igen hosszú a Szent Iván éneke, hogy az ördög megkezdvén, el nem végezhette, hanem megfulladott rajta." A XIX. századtól a kutatások a szólást a tűzgyújtást kísérő több részes, igen szép rítusének-sorozatra vonatkoztatták, amely a Nyitra környéki magyarok közt volt ismeretes. A szentiváni tűzgyújtáshoz sokféle hiedelem fűződött. Bod Péter feljegyzése szerint (amely az 1750-es évekből származik) üszögöket vittek a gyermekek, és felszúrták a káposztáskertben, hogy a hernyó a káposztát meg ne egye, vagy a vetések közé, hogy a gabona meg ne üszkösödjék. A tűzugrás alkalmából a tűzbe dobott gyümölcsnek gyógyító erőt tulajdonítottak. Szokás volt mezei virágokból, füvekből koszorút kötni s ezt a ház elejére akasztani, tűzvész ellen. Ennyit a hiedelmekről – számomra kissé elkedvetlenítő a nap, mert immár túl vagyunk a napfordulón, azaz a leghosszabb napon – innentől rövidül a világosság és hosszabbodik a sötétség ideje, tehát bármennyire van kánikula, ragyogó napsütés, mégis közeledik a nyár vége. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. A tűzgyújtás helyett a tűzoltást emlegetik mindenfelé a nagyokos politikusok, saját magukon kívül mindenki mást az eszement takarékoskodásra szólítanak fel. Mit tehet egy önkormányzat vezetője, ha nem a ruhalengetés módját választja? Taksonyba látogattunk a válaszért. Közeledik a Summerfest időpontja – a szigetszentmiklósi főszervező, Budai Gábor árul el részleteket a tervekről. Hallhatnak nyári egészségügyi tanácsokat, az Aries időszerű tájékoztatójában pedig egy jól sikerült zöldhulladék-begyűjtésről számolnak be. Hasznos és szórakoztató rádiózást kívánok minden kedves hallgatónknak!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Márkafüggetlen szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Nagy tavaszi térkővásár egész márciusban a Witzing Tüzépkerben!

Ismerős márkák, varázslatos kínálat, mesebeli árak: Kedvező árú térkövek már 3490.-Ft -tól!

Viastein, Leier, Semmelrock, Beton+, SW, Molnárbeton és Barabás téglakő márkákból válogathatsz, most hihetetlen árakon!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink