Szokták emlegetni komoly dolgokra vonatkozóan is, hogy egy újszülöttnek minden vicc új. Mondom ezt azért, mert egy olyan gyógyítási, pontosabban gyógyulási módszerrel találkoztam, és nem véletlen a megkülönböztetés, amely nagyon sokunk számára újdonság, soha eddig nem hallottunk róla, pedig már legalább húsz éve megjelent Magyarországon is. Világszabadalom védi az eljárást, amelynek pontos feltalálóját nem sikerült kikutatnom, de többen úgy tudják, hogy magyar szakember keze is benne van. Csodálkoznék, ha nem így lenne, de tegyük félre a tréfát, mert nagyon komoly dologról van szó: az egészségünkről. Ez olyan, mint a környezetünk: nagyon sokféle tevékenységgel, mondhatnánk az egész életmódunkkal többnyire ott rongáljuk, ahol csak lehet. A kialakuló betegségek esetén többnyire elballagunk az orvoshoz, majd a gyógyszertárba és azután nyeljük szépen a tablettákat, a mellékhatások kezelésére pedig az újabb tablettákat. Ezektől azután megint rosszabbodik az állapotunk, ezért megint elmegyünk az orvoshoz…nem folytatom. A gyógyszeripar iszonyatosan nagy üzlet, mert mindenki szeretne meggyógyulni – nem véletlen, hogy a tolakodó reklámok jelentős része a gyógyszerek fogyasztására való buzdításról szól. Pedig vannak másféle, az ember által feltalált gyógyulási módszerek: ezek igyekeznek különféle hatásokkal a szervezet öngyógyítási folyamatát elindítani. Az idő múlásával az emberi szervezet működéséről új és új kutatási eredmények látnak napvilágot, ezek nyomán pedig új és új eljárások születnek meg. Vannak sarlatánok is, de ezeket most hagyjuk. A viszonylag új módszerek közé tartozik a Bemer-eljárás, amellyel a német tulajdonos cégnek köszönhetően már Szigetszentmiklóson is megismerkedhetnek a gyógyulni vágyók. Nem csak azoknak ajánlatos a műsor meghallgatása, akik valamilyen nyavalyával küszködnek, hanem azoknak is, akik egészségesnek érzik magukat, mert ennek a kellemes állapotnak a megőrzésében a betegségek megelőzése a legfontosabb. Jöjjenek velem, induljunk együtt – bémerezni!
Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!
A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.
Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.
- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia
A Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?
További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631
Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.