Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. november 05. csütörtök Imre napja van.
Az egészséges(ebb) édesség (április 13.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2022-04-13

Édes a mai téma, bár belevegyül – szerencsére csak képzeletben – némi kesernyés mellékíz is, mert baj van vele. Nem csak a környékünkön, hanem Magyarországon, sőt. a Föld más tájain is. Ez a méz. Egészséges, tápláló, finom, és még ilyenkor, a Nagybőjt táján is fogyasztható. A méhek egyre több akadállyal találkoznak a begyűjtés során, az emberek pedig igyekeznek segíteni az időjárás szeszélyessége okozta károkat a saját módszereivel, az egyre több vegyi anyaggal. Szerencsére mindez csak az adott esztendőben okoz károkat, a következőben a természet igyekszik helyrehozni a károkat. Vagy sikerül, vagy megint nagyon kevés lesz a méz. Dunavarsány a mai helyszín, ott is az Aranynektár Kft. telephelye, ahol derűlátó módon új csarnokot építenek, amelyet majd főként raktározásra szeretnének használni, Legyen igazuk, legyen méz! Vendégünk Városi István, a cég ügyvezetője. Jöjjenek velem, kóstoljunk bele ezúttal még nem a mézbe, hanem a mézkészítés rejtelmeibe! Ne aggódjanak, nem a maptárba megyünk, biztosan megússzuk az amúgy egészséges méhcsípés nélkül!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Fedezze fel velünk a Bornegyedet - igazi borélmény Budafokon!
Budapest Bornegyedében számtalan neves pezsgőkészítő cég és borászat található. Az impozáns pincékben a borászatok mellett vendéglátóhelyek, látványos képzőművészeti és helytörténeti kiállítások is várják a látogatókat. Borkóstolók, gasztronómiai programok, vezetett pinceséták, koncertek és megannyi kulturális program részesei lehetnek a vendégeink.
Éljük át együtt a pezsgő borkalandot minden hónap első szombatján Budapest Bornegyedében, Budafokon!

Bornegyed - Budafok-Tétény

Facebook

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink