Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.
Szépülnek a szigetszentmiklósi parkok.
A városban található zöldfelületek fenntartását az Aries NKft. több mint 100 helyszínen, körülbelül 140.000 m2-en végzi. Több feladatot is ellátnak, a cég munkatársai végzik a gyepfelületek kezelését, a cserjék és sövények ápolását, a virágágyások gondozását, a virágültetést, a facsemeték és sorfák fenntartását, valamint a játszóterek ellenőrzését és karbantartását. Csáky Bernadett, a cég Városgondozási egység vezetője rádiónknak elmondta, idén már több növénygondozási feladatot is elvégeztek.
Húsvét után virágosítanak a városban. Csáky Bernadett hozzátette, a füves területek és a virágok locsolására öntözőrendszert alkalmaznak, azonban a téli fagyok miatt több helyen is szükség volt a szórófejek cseréjére, de ezt követően elindították az öntözőrendszereket. Kiemelte, a virágosítás is hamarosan több területen megvalósul.
A Mozaik című műsorban készített teljes interjú az alábbi linken meghallgatható:
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.
ÁLOMFÜRDŐSZOBA ÁLOMÁRON!
Csempék és padlólapok már 1500 Ft-tól,
Laminált padló már 2990 Ft-tól,
Zuhanytálca már 5000 Ft-tól.
Pontos részletek a www.kiarusitas.info
Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.
Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.
Honlap: https://pr.hu/
PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.