Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. június 21. péntek Alajos napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Tisztább és élhetőbb lesz a Kis-Duna vize 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Fejlesztik a Kis-Duna partszakaszát.

Fejlesztik a Kis-Duna partszakaszát. A Ráckevei-Soroksári-Duna megújítása fontos a vízminőség, a vízi élővilág és a természeti környezet megőrzése miatt, éppen ezért további környezetvédelmi beruházások szükségesek ezen a területen, mondta el rádiónknak Bóna Zoltán, térségünk országgyűlési képviselője. Hozzátette, korábban már a szennyvíz gerinchálózatot kiépítették, illetve megújították a Kvassay- és a Tassi-zsilipet, de később a tervek szerint a teljes szakaszon kikotorják a felgyülemlett iszapot, rendbe teszik a partfalat a Kvassay-zsilip és a Gubacsi híd között, de megoldják azt is, hogy a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telep vize ne ömöljön bele a Dunába. 

Sok lehetőséget rejt magában a Kis-Duna. Bóna Zoltán hozzátette, a fejlesztések lehetővé teszik a vízi turizmus fellendülését is. Úgy gondolja, ez nem a hajózás területén mutat majd nagyobb változást, hanem a különböző vízi sportok esetében.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Nagy tavaszi térkővásár egész márciusban a Witzing Tüzépkerben!

Ismerős márkák, varázslatos kínálat, mesebeli árak: Kedvező árú térkövek már 3490.-Ft -tól!

Viastein, Leier, Semmelrock, Beton+, SW, Molnárbeton és Barabás téglakő márkákból válogathatsz, most hihetetlen árakon!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink