Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!


Nehéz helyzetben segített.

Súlyos baleset történt az 51-es főúton, Taksony térségében. A dunaharaszti járőrök szolgálati autójukkal tartottak Dunavarsány irányába, amikor egy előttük haladó kisteherautó balra akart kanyarodni és eközben frontálisan ütközött egy szabályosan érkező személyautóval. A karambolt követően a járművek sodródni kezdtek, a kisteherautó a szabályosan közlekedő rendőrautó oldalának csapódott, a vezető azonban meg tudta úgy tartani a járművet, hogy az ne boruljon fel, csak megbillent. A helyszínre néhány percen belül további rendőri egységek érkeztek, az egyik autóban a Dunaharaszti Rendőrőrs törzsőrmestere, aki a legsúlyosabb sérült ellátását kezdte meg a Police Medic képzésen tanultak alapján. Kiderült, a kisteherautó 48 éves vezetője beszorult a roncsokba, egyik lába csonkolódott, bal combcsontjának nyílt törése artériát sértett, jelentős volt a vérveszteség. A törzsőrmester egy szorítókötéssel combtő magasságában megállította az erős vérzést, valamint rögzítette a sérült fejét. A 48 éves férfi további ellátását átvették a kiérkező mentők, akik életveszélyes állapotban vitték kórházba.


Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
Láss többet a világból!
Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179
Sárosi Optika - Láss Többet a világból!
A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:
Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!
Gyógyászat
Wellness
Szaunakultúra
Strand
Szállás
Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.
Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival) - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.
Facebook:
https://www.facebook.com/aqualand.rackeve


Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon