Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. november 05. csütörtök Imre napja van.
Pánczél Károly 24 éve parlamenti képviselő (március 23.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2022-03-23

Köszöntöm a hallgatókat, és előre is köszönöm, ha velem tartanak egészen az óra végén jelentkező híradásig és persze utána is maradnak a Lakihegy Rádió hullámhosszán - a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Mai vendégünk a 11. választókerület országgyűlési képviselője, Pánczél Károly, akivel majd negyed század történéseit tekintjük át – 24 éve tagja a magyar országgyűlésnek. Először listáról, majd egyéni választás révén került be a parlamenti patkóba. Dunaharaszti és Taksony az a két település, amellyel együttműködési megállapodásunk van és ahol ő a képviselő, ezért szólal meg időnként a Lakihegy Rádióban. Nem könnyű feladat ennek az aránylag hosszú időnek az áttekintése, biztosan kimarad jónéhány esemény, de hát véges az erre fordítható műsoridő. Pánczél Károly hivatása pedagógus, mondhatnánk, az iskolapadok világából került át a parlamenti padsorok világába – először még párhuzamosan művelte a két hivatást, de azután be kellett látnia: a kettő együtt nem megy, mert mindkettő egész embert kíván. Varázslatos világ a parlamenté – aki egyszer megismerte, nehezen válik meg tőle. Ne a pénzre gondoljanak – nem mindenkinek az elérhető jövedelem a legfontosabb. Jómagam is több, mint hat éven át voltam parlamenti tudósító, hol a tévéhíradóé, hol az Űj Magyarország című napilapé, hol a rádióé – amikor a munkám másfelé szólított, azt hittem, összedől a világ. Nem dőlt, azért is tudom kérdezgetni most éppen Pánczél Károlyt. Jöjjenek velem, induljunk képletesen a Steindl Imre által létrehozott gyönyörű épületbe és az elmúlt évtizedekbe! 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink