Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 07. kedd Gizella napja van.
Minden a tervek szerint halad
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Halad az építkezés. 

Hamarosan elkészül Dunavarsányban a városi bölcsőde, vagyis az ütemezésnek megfelelően áll a kivitelező a beruházással. Márciusban átadják az épületet, amelyben a következő nevelési évben négy csoporttal indul el a munka. Az épületben a fűtés már üzemel, így a belső munkálatokat is végezhetik. Emellett hátra van még a színezés és a kertrendezés. Gergőné Varga Tünde, Dunavarsány polgármestere a Lakihegy Rádióban tartott online fogadóóráján elmondta, hogy az önkormányzatnak lesz még feladata a jövőben a beruházással kapcsolatban.

Gergőné Varga Tünde hozzátette, hogy az eredeti közbeszerzésben a többi között a berendezési tárgyak és a konyhai eszközök sem szerepelhettek, amelyek beszerzését a 2022-es költségvetésből rendezik majd.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink