Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. november 05. csütörtök Imre napja van.
SzigetSzelet: Ismerkedés az önismerettel (január 12.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2022-01-12

A Csepel-sziget és ezzel együtt valamennyi itt élő számára érdekes és fontos eseményekkel foglalkozó gondolatcserélő műsorunk, a Sziget Szelet XIV. évfolyamának 2. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Túl vagyunk az ünnepi forgatagon, rövid időre egy kicsit csendesebbek a hétköznapok, mielőtt újra rohanóvá válik az élet tempója, talán van egy kis idő arra, hogy saját magunkkal is foglalkozzunk – saját magunkat is megismerjük. Ha belegondolnak: erre jut a legkevesebb perc – mindig a külső körülmények szorításában vagyunk, mindig másokra figyelünk, mindig mások által előidézett események határozzák meg életünk nagy részét. Pedig időnként meg kell állni egy szusszanásra azért, hogy megvizsgáljuk magunkat és az életünket: jó irányba haladunk? Ezt akartuk elérni? Merre tovább? Ez az önvizsgálat egyben segít a helyes önismeret kialakításában, ennek következtében életszemléletünk esetleges módosításában vagy éppen megszilárdításában. Ha jól ismerem saját magam, jó döntéseket hozok, sikeres lesz az életem, elégedett és boldog leszek. Persze, azért ez nem ilyen egyszerű – belebonyolódunk mi is a műsorfolyam más adásaiból már ismert életvezetési tanácsadóval, Kálmán Eszterrel. Kissé filozofikus hangvételű beszélgetésünkben ma az önismeret a téma – miért fontos, hogyan szerezzük meg, milyen hatással van ránk vagy mit okozhat a hiánya? Jöjjenek velünk, ismerjük meg saját magunk megismerésének titkait!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:

Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!

 

Gyógyászat

Wellness

Szaunakultúra

Strand

Szállás

 

Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.

Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival)  - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.

 

Facebook:

https://www.facebook.com/aqualand.rackeve

https://www.facebook.com/thermalcampingaqualand

www.aqua-land.hu

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink