Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. november 06. péntek Lénárd napja van.
SzigetSzelet: A Sárgaház 30+1 éve (október 27.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2021-10-27

Köszöntöm a hallgatókat, Haeffler András vagyok, a szerkesztő-műsorvezető. Van egy intézmény Szigetszentmiklóson, amely több nevezetességgel bír: például egyáltalán nem arra a clra épült, mint amit most betölt - az ország utolsó, az adófizetők pénzéből MSZMP-pártszékháznak szánták az elvtársak, de közbejött a rendszerváltás kezdete, ezért erről le kellett mondani. Milyen körülmények között? - majd kiderül. Kicsi a színházterme, ám pártértekezletek megtartására éppen elegendő, utólag már nem lehetett a terveken módosítani, maradt tehát ebben a formájában, szerencsére az előző önkormányzat felépíttette az Ádám Jenő Alapfokú Művészeti és Általános Iskolát, ennek színház- s sportcsarnokában már kényelmesen elférnek a nézők a Sárgaház csapata által szervezett programokon. Nem nagyobbítható szerkezeti sajátosságai miatt a könyvtár sem - sajnos, az olvasás és így a nagyszámú könyv beszerzése iránt csökken az igény, pedig a könyvek nagy többségéből sokkal szebben megtanulhatnánk magyarul, mint a bugyuta tévésorozatokból vagy a világhálón megtalálható ömlesztett, össze-vissza mindent közlő fórumairól. Nem sorolom tovább: az igényes és sszórakoztatva tanító rendezvények sokaságának ad otthon a Városi Könyvtár és Közösségi Ház. Két igazgatója, Soltiné Radnics Magdolna előző és Lázár Gergő jelenlegi igazgató eleveníti fel a megnyitás  óta eltelt (kiderül a pontos dátum is) közötti évek eseményeit.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!

A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.

Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.

- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia

A Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?

További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631

Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink