Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.
Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.
Honlap: https://pr.hu/
PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.
Több lesz a növény.
46 kivágott fa helyett 92-t ígért az Önkormányzat, de 125-öt ültet majd az északi oldalon, ahol jelenleg az építkezés folyik. Készen vannak a tervek erre is, két héten belül indul a munka – számolt be a dunaharaszti önkormányzat hivatalos honlapján. A Némedi út környezetében járda-, kerékpár-, és parkolósávot épít a város, miközben a Templomkertet közparkká alakítja át. A munkák kezdetén ki kellett vágni 46, többségében elöregedett akácfát, és akkor Szalay László polgármester azt ígérte, ennek a dupláját ültetik majd el. Végül ennél is több, 125 fa lesz majd a Táncsics és a Knézich utcák közötti szakaszon, valamint több, mint 10.000 cserje, jellemzően levendula, mirtuszlonc és repkénykecskerágó, amelyek alkalmasak arra, hogy a városias, nagy forgalmú környezetben zöldsávot képezzenek, miközben szén-dioxid elnyelő és porfogó szerepük is jelentős. A növények kiültetése hamarosan megkezdődik, ebben a munkában egyébként - önkéntes felajánlás keretében - külső partnerek is részt vesznek.
Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.
Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.
Honlap: https://pr.hu/
PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.
A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!
Nagy tavaszi térkővásár egész márciusban a Witzing Tüzépkerben!
Ismerős márkák, varázslatos kínálat, mesebeli árak: Kedvező árú térkövek már 3490.-Ft -tól!
Viastein, Leier, Semmelrock, Beton+, SW, Molnárbeton és Barabás téglakő márkákból válogathatsz, most hihetetlen árakon!
Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!
További információ: wtuzep.hu
Minőség, megbízhatóság, Witzing