Az előttünk levő hét szerdáján, június 16-án van a Magyar Függetlenség Napja. 1989. június 16-án mintegy negyedmillió ember vett részt Nagy Imre, Gimes Miklós Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József és az 1956-os forradalom ismeretlen szabadságharcosának ünnepélyes újra temetésén. A többórás szertartást az egész ország figyelemmel kísérte a tévé képernyőin. A Történelmi Igazságtétel Bizottság által, és az egész ellenzék támogatásával, valamint a hivatalosan még hatalmon lévő szocialista párt kényszerű beletörődésével rendezett gyászünnepség a Kádár-rendszer – s az egész szovjet tömb – összeomlásának szimbólumává vált. Itt hangzott el az a nyugodtan mondhatjuk, hogy történelmi jelentőségű Orbán-beszéd, amelyben követelte a szovjet csapatok kivonását. Évtizedekig súlyos következményekkel járt egy ilyen kijelentés. Az 1990. március 10-én Moszkvában megkötött magyar-szovjet kormányközi egyezmény 1991. június 30-át rögzítette a kivonulás befejezéseként, ám végül ez két héttel hamarabb megtörtént. Az utolsó szovjet katonavonat 1991. június 16-án, míg az utolsó szovjet katona, Viktor Silov altábornagy június 19-én hagyta el Magyarországot. A záhonyi hídon előtte gurult szolgálati autója, ő pedig dölyfös léptekkel menetelt át mögötte az akkor még létező Szovjetunió Ukrajnába nevű tartományába, azaz Kárpátaljára. Ezzel közel fél évszázad után helyreállt az ország függetlensége. Június utolsó szombatján a magyar szabadságról megemlékezve lenne a Budapesti Búcsú, amelyet Demszky annak idején igyekezett minden eszközzel kicsinyíteni, most majd meglátjuk, hogy a dugókba zsúfolt autótömeg és a mostani főpolgármester, Karácsony Gergely igyekezete mit hoz létre. Következik a tartalomjegyzék. A mai műsor mottója a nyár lehetne: nemcsak azért, mert végre beköszöntött, itt a jó idő, a diákok számára pedig a vakáció, hanem azért is, mert különféle nyári eseményekről szólnak a beszámolók. Folytatódik a Summerfest részletes programismertetője Budai Gábor fesztiváligazgató jóvoltából, utána Lázár Gergő, a Városi Könyvtár és Közösségi Ház igazgatója a nyári rendezvényeket ismerteti, végül Miss Nándor szigetszentmiklósi muzeológus ajánl a hallgatók figyelmébe helybeli látnivalókat. Nem marad ki az Aries: három egységvezető a leggyakrabban feltett lakossági kérdésekre válaszol.
A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.
A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.
A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.
Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.






Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon









