Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 07. kedd Gizella napja van.
Országos sikert ért el egy halásztelki diák
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Szép eredmény. 

A Bendegúz Akadémia tanulmányi versenyein immár 22 éve váltható élményre a tudás. A diákok szeretik, mert nemcsak tudáspróbák, de sokszínűen fejlesztik az önállóságukat, kitartásukat és gazdagon jutalmazzák, elismerik a teljesítményüket. Az idén új versennyel jelentkezett az Akadémia MatekÁSZ névvel, melyre a matematika iránt érdeklődő diákokat várták. A verseny iskolai, megyei fordulója után az országos döntőbe évfolyamonként minden megyéből a legjobbak, Budapestről a két legjobb, és további 10, az országban legjobb eredményt elérő versenyző vett részt. Ezen a megmérettetésen indult a halásztelki Hunyadi Mátyás Általános Iskolából a második osztályos Egri-Szabó Barnabás, aki nagyon szereti a játékos, kreatív, mégis gondolkodtató matematikai feladványokat. A döntőben 45 perc alatt 12 feladatot kellett megoldania és a halásztelki tanuló jól teljesített, hiszen első helyen végzett, így korosztályában ő a legjobb matekos.

Fotó: Hunyadi Mátyás Általánis Iskola, Gimnázium és AMI / Facebook

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink