Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. október 23. csütörtök Gyöngyi napja van.
Sziget Szelet (május 19.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2021-05-20

Sok mindenbe beleszólt az a fránya koronavírus, többek között pihenési-nyaralási lehetőségeinkbe is. Ami jó benne: segít annak felfedezésében, hogy mennyi gyönyörűségre lelhetünk itt, a Kárpát-medence közepén és a fürdőzés miatt sem kell feltétlenül átlépni az országhatárt. A Sziget Szelet előző két adásában két, a járvány után már ismét megnyitott, viszonylag közeli, gyógyvizes fürdőhelyet látogattunk meg a szomszédos Bács-Kiskun megyében, Tiszakécskén, ízelítőt adva abból, hogy itthon is bőséggel találhatók kikapcsolódásra alkalmas helyek. Mások megpróbálkoznak majd a határok megnyitása után a már ismert és bevált tengerpartokkal. Az utóbbiak minden bizonnyal kicsit félve kezdik el a kiválasztást-foglalást,  mert a vírus nem alszik és ki tudja, hogy mi lesz ezzel a bizonyos indiai változattal – de ne fessük az ördögöt a falra, tartja a mondás, mert összeütközésbe kerülünk a házmesterrel. Az azonban biztos: a vízpartokra készülőknek évről évre jobban kell vigyázniuk a napozásra például, egyre gyakrabban figyelmeztetnek a meteorológusok a különösen erős -  néha belebotlik a nyelvük az extrém erős kifejezésbe, de nagyon szeretik – ultraiboly hsugárzásra, egyre többször egyre magasabbra kúszik a hőmérő higanyszála, szóval, egyre inkább embert próbáló a nyaralás is. Mai műsorunk két szigetszentmiklósi vendégével egy csokor jótanácsot igyekeztünk összegyűjteni: vírustól függetlenül mi mindenre vigyázzunk bel- és külföldön annak érdekében, hogy a lehetőségekhez képest a legjobban érezzük magunkat. Mielőtt ezekre térnénk, egy általános figyelmeztetés mindenkinek a nyárra: a szállás- és fürdőhelyek csak védettségi igazolvánnyal vagy a telefonunkra feltöltött, a védettséget igazoló alkalmazással látogathatók. Keller Tamásné gyógyszerész és Hargitay Róbert nyugalmazott háziorvos társaságában jöjjenek velem, induljunk együtt a vízpartra - ne aggódjanak, most akkor sem égünk le, ha semmit nem kenünk magunkra!  

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink