Sokan vagyunk, akik nem csak múlt időben szerettünk színházba járni, hanem a jövőben is szeretünk majd, amint megnyitják a kapuikat a kultúra templomai. Műsorunk mai vendége, Andrási Attila, a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház alapító-rendezője használja ezt a szép kifejezést a színházakra. Szombaton, március 27-én van mostani zárt kapus világunkban a Szímházak Világnapja, amelyet a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének Bécsben elfogadott határozata alapján 1962 óta tartanak ezen a napon annak emlékére, hogy 1957-ben ekkor volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet és tágabb értelemben a kultúra fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje számukra a közönség szeretetét és támogatását. Most már megértik, miért mondtam az elején, hogy színházi időben köszöntöm a hallgatókat, hiszen ilyenkor, hét óra után tíz perccel szokott felgördülni a függöny. Napjainkban marad a tévé közvetítése felvételről, ami számomra jóval kevesebb az előadáson való részvételnél, de több a semminél. A színházak szerepéről, a bulvár- és a közszolgálati darabokról, az utazó színház küldetéséről, a színpadra állított történelem mának szóló üzenetéről beszélgetünk majd – nem könnyű, de nagyon érdekes témák az ünnepi alkalomra. Szó lesz arról a darabról is, amelyet kifejezetten a világnapon, tehát szombaton lehet majd ingyenesen megtekinteni és amelyet a világon szétszóródott magyarság és persze az itthoni nézők kedvéért tettek fel a honlapjukra. Jöjjenek velem, induljunk a nézőtérre, szerdán beszélgetünk, szombaton pedig színházba is mehetünk!
Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!
A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.
Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.
- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia
A Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?
További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631
Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.