Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 09. csütörtök Gergely napja van.
Rövid határidők 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Időben kell segítséget kérnie az áldozatoknak.

Fügedi László a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület elnöke a Lakihegy Rádiónak elmondta, a rendőrségi feljelentést követően érdemes mihamarabb felvenni a kapcsolatot az egyesülettel vagy az állami segítőkkel. Hozzátette, sokan csak a jegyzőkönyv elolvasása után eszmélnek fel, hogy segítséget szeretnének kérni. Tehát arra hívja fel minden szigetszentmiklósi figyelmét, hogy az állami segítségnyújtásnál határidőhöz van kötve minden ügy, így például az anyagi segítségnyújtás kérelmével öt napon belül kell jelentkeznie az áldozatnak, tette hozzá Fügedi László. Kormányhivatalokban lehet segítséget kérni. Fügedi László elmondta, az állami segítségnyújtást a hivatalokban található áldozatsegítéssel foglalkozó főosztályon lehet kérvényezni. Régen a járási hivatalokban volt megtalálható, de ez azóta megszűnt. Hozzátette, abban az időben több mint 220 állami segítségnyújtó iroda volt, de ez is nagyon kevés embert ért el. Mindössze 14-16 ezer áldozat vette igénybe a szolgáltatásokat, amely európai viszonylatban is alacsony érték, tette hozzá a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület elnöke.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

ÁLOMFÜRDŐSZOBA ÁLOMÁRON!

Csempék és padlólapok már 1500 Ft-tól,

Laminált padló már 2990 Ft-tól,

Zuhanytálca már 5000 Ft-tól.

Pontos részletek a www.kiarusitas.info

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink