Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 07. kedd Gizella napja van.
Mindenkinek segítenek 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

A feljelentést követően személyesen kapnak támogatást az áldozatok.

Ezt mondta el Fügedi László a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület elnöke a Lakihegy Rádiónak. Hozzátette, a szigetszentmiklósi lakók a Rendőrség Körzeti Megbízotti irodájában, minden szerdán reggel 10 órától 12 óráig tudják igénybe venni az egyesület által nyújtott segítséget. Fügedi László kiemelte, vannak olyan esetek, amikor azonnali beavatkozást igényel az ügy, ezért ilyen helyzetekben, a Rendőrség kiadhatja az áldozatnak az Egyesület elnökének telefonszámát. Megismertetik az emberekkel az egyesület tevékenységét. Fügedi László elmondta, nagyon rég óta működik a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület, mégis kevesen veszik igénybe a segítségüket. Így arra az elhatározásra jutottak, amennyiben a jelenlegi vírushelyzet lehetővé teszi, klubok és egyesületek felkeresésével szeretnék megismertetni a lakókkal, miben tudnak segíteni az áldozatoknak. Emellett bűnmegelőzési előadások keretein belül, az áldozatsegítésről is szó esik majd a különböző oktatási intézményekben tanulóknak, tette hozzá Fügedi László.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink