Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 06. hétfő Ivett napja van.
A jövőt tervezik
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Szép lesz a jövő. 

Dunaharasztiban folyamatosak a beruházások, amelyek keretében felújítják a település intézményeit közterületeit, vagy építenek a helyiek számára valami újat. Az idei beruházások megindítása mellett az Önkormányzat már a jövőt is tervezi. Szalay László polgármester beszámolója szerint a Sport-sziget vonzáskörzetében napközis tábort, parkot, zöldövezetet szeretne kialakítani az Önkormányzat. Az Autótechnika üzemi épületeibe szabadidő-központot tervez a város. A Bezerédi telep közepén megvásárolt telken sportpark, játszótér, futókör, közösségi tér tervei készülnek, a Paál László utcában az állammal közösen iskolát épít Dunaharaszti, a református egyház óvodát létesíthet, ehhez ingatlant adott a város, és idekerülhet az új bölcsőde is. Készen vannak a Taksonyra vezető kerékpárút tervei, már az engedélyeztetési szakban vannak a szakemberek, a Némedi út környezetére már engedély  is van. Dolgoznak a városban azon is, hogy a Paál László utcát kivezessék az 51-es útra, és ott megépüljön egy körforgalom.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Márkafüggetlen szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Nem kell Olaszországig menned a hamisítatlan itáliai ízekért!

Kóstold meg Te is az ételeiket, házhozszállítással vagy elvitellel!  

facebook.com/MisiKemencéjePizza

https://misikemenceje.hu/

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink