Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 06. hétfő Ivett napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Mozaik ismétlés Lakihegy Rádió
Látványos munkák kezdődhetnek
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Folytatódik a fejlődés. 

A dunaharaszti önkormányzat minden évben igyekszik valamelyik intézményét kiemelten kezelni, ha szükséges, teljesen megújítani. Az idei év nyertesei a haraszti idős emberek lesznek. A város megvásárolt a Területi Gondozási Központ részére egy, a jelenlegi, szűkössé vált épületnél jóval nagyobb és korszerűbb ingatlant az Akácfa utcában, ezt az év folyamán 40 millió forintos ráfordítással felújítják és ide helyezik át az intézményt. Emellett folytatják a Polgármesteri Hivatal belső megújítását, az idén az adócsoport és a műszaki irodák következnek, a beruházás 12 millió forintba kerül. A tervek között szerepel a könyvtár és a kultúrház épületének rekonstrukciója is, de ezek a munkák, akárcsak sok egyéb tervek megvalósítása, a források év közbeni beérkezésétől függenek. Járdák és gyalogátkelők felújítására, kialakítására 30 millió forintot terveztek, de amennyiben a források megengedik, akkor ez az összeg a kétszeresére emelkedhet, míg a csapadékvíz-elvezetésre közel 100 milliót költenek ebben az évben. Játszóterek fejlesztésére tíz, térfigyelő kamerákra pedig 6 és fél millió forintot szánnak, miközben továbbra is fenntartják a harmadik bölcsőde felépítéséhez kellő 173 milliós önerőt.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink