Életünkben nagyon fontos a mostani hét, a házasság hete. Szokták mondani, hogy aki benne van, az szabadulna, aki viszont kívülálló, az alig várja az „igen” kimondását. Boldogult nagyapám szerint az ember élete akkor boldog, ha a hivatása és a munkája, valamint a szeretője és a felesége ugyanaz. Hiába tartják korunkat az információrobbanás korának, azért a ráérős régiek is tudtak valamit az életről. Mai műsorunkban a házasságot, pontosabban a párkapcsolatot és mindkettő alapját, a szerelmet, továbbá mindkettő megrontóját, a veszekedést tesszük nagyító alá. Több könyvtárat megtölt az ezekről szóló irodalom, benne a tudós tanulmányokkal és az ékes nyelvű költők rengeteg alkotásával, mégsem tudjuk olyan pontosan meghatározni mibenlétüket, mint a matematika 2!2=4 alapigazságát. Amióta ember az ember, azóta szövi át a mindennapjait és ez így is marad, amíg ember az ember. Mondhatjuk azt is, hogy azért népesítjük be a földet, mert létezik a szerelem, a házasság. Sietek leszögezni, hogy amiről beszélgetünk a mai műsorban, az a nő és a férfi között jöhet létre, még pontosabban a nőnek és férfinek született és annak maradt emberek között. A többiről beszéljen az, aki kimaradt saját ostobasága révén ebből a csodából – megérdemli, hogy csak tudni vélje és üvöltözve bizonygassa mindenféle felvonulásokon, hogy ő is normális ember. Sajnálnám is őket, ha nem lennének olyan gonoszak és erőszakosak. De hagyjuk főni őket a saját piszkos levükben – többet beszélni sem érdemes róluk a Házasság Hetében. Mi maradunk a természetes, mondhatnám emberi érzéseknél, érzelmeknél, jelenségeknél. Jöjjenek velem, induljunk együtt, ugorjunk fejest a házasságba – ne aggódjanak, most még nem végleges a döntés.