Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 07. kedd Gizella napja van.
Az Önkormányzat is tesztel
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Több teszt pozitív lett. 

Torok- és orrgaratos szűrést tartottak a hivatal és a városi intézmények dolgozóinál november 20-án és 21-én. A tesztelések november 23-án, hétfőn is folytatódtak, így az önkormányzathoz tartozó intézmények dolgozói átestek a szűrésen. Szigetszentmiklós Önkormányzata korábban rendelt teszteket, és az egészségügyi dolgozók által elvégeztette, elvégezteti a szűréseket. Az eredmények miatt több bölcsődei és óvodai csoportot is bezárnak majd, hiszen néhány pedagógus esetében fertőzöttséget állapítottak meg. Nagy János polgármester a közösségi médiában közölte, hogy várják az intézményi dolgozók állami tesztelésének megkezdését, ám hozzátette, hogy a városnak még vannak készletei és meglátása szerint a teszteléssel lassítani lehet a vírus terjedését, mert a vizsgálat elősegíti a covid elleni védekezést, az intézményekben gyorsabban tudnak reagálni egy-egy rendkívüli esetnél. A városvezető ígéretet tett arra, hogy hamarosan Szigetszentmiklóson is használható lesz egy szűrőállomás, ahol a helyi lakosok is végeztethetnek garatos gyorsteszteket.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:

Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!

 

Gyógyászat

Wellness

Szaunakultúra

Strand

Szállás

 

Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.

Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival)  - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.

 

Facebook:

https://www.facebook.com/aqualand.rackeve

https://www.facebook.com/thermalcampingaqualand

www.aqua-land.hu

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Nagy tavaszi térkővásár egész márciusban a Witzing Tüzépkerben!

Ismerős márkák, varázslatos kínálat, mesebeli árak: Kedvező árú térkövek már 3490.-Ft -tól!

Viastein, Leier, Semmelrock, Beton+, SW, Molnárbeton és Barabás téglakő márkákból válogathatsz, most hihetetlen árakon!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink