Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 06. hétfő Ivett napja van.
A járvány miatt nem lesz adventi vásár
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Ez sem olyan lesz, mint régen. 

Bár Dunaharasztiban már megszokták, hogy az adventi időszak egy jótékonysági vásárral kezdődik idén elmarad a rendezvény – számolt be róla a város önkormányzatának lapja. A civil szervezetek karitatív rendezvényét advent első vasárnapján rendezték meg az elmúlt esztendőkben, ám a járványveszélyre való tekintettel ez az esemény idén elmarad. Ugyanakkor november 29-én, vasárnap, a Laffert Kúria udvarán 17 órakor a város egyházi vezetői együtt gyújtják majd meg a gyertyát a város adventi koszorúján. Ezt követően Faludi Judit Liszt-díjas, érdemes művész csellista, Termes Rita zongorista és Szentkirályi Krisztián énekes ünnepi hangversenyét lehet majd meghallgatni. A kamarateremben megrendezendő eseményre korlátozott számú vendéget engednek be. Regisztrálni a Laffert Kúria honlapján vagy telefonos elérhetőségein lehet. Akik nem jutnak be a koncertre, azok az udvaron felállított kivetítőn nézhetik meg

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Márkafüggetlen szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink