Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 09. csütörtök Gergely napja van.
Megemlékezés az aradi vértanúkra
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Október 6-án Szigetszentmiklóson is megemlékezést tart a város, amelynek keretében fejet hajtanak majd az 1849-ben, ezen a napon kivégzett tizenhárom magyar honvédtiszt emléke előtt. Szigetszentmiklóson október 6-án, kedden. A Kossuth Lajos utcai kopjafánál, 18 órakor kezdődik a műsor, amelynek keretében Nagy János polgármester mond köszöntőt és fellép Pelsőczy László színművész is. Az eseményen jelen lesz a Vitéz Mikecz Kálmán Honvéd és Huszár Bandérium, amelynek tagjai korhű ruhákban vesznek majd részt a megemlékezésen. A nemzeti gyásznapon a magyar hősökre emlékezik az ország, de a történelmi események még ennél is jelentősebbek. Raffay Ernő történész a Lakihegy Rádiónak elmondta: a 48-as szabadságharc példája rámutat arra, hogy a magyarok össze tudnak fogni a nemes ügyekért. 

Raffay Ernő hozzátette, hogy az aradi vértanúk példája mutatja, hogy társadalmi hovatartozásra való tekintet nélkül a magyarok egészen a halálig össze tudnak fogni.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink